Váconline.hu

2005

MISS HUNGARY: AZ ORSZÁGBAN HUSZADSZOR, VÁCOTT ELŐSZÖR

Magyarország számos városában sétálva gyönyörűbbnél-gyönyörűbb lányokkal találkozhat az ember. Általában Vácott sincs ez másképp, azonban november 11-én, pénteken este a szokásosnál több szép, fiatal leányzó tartózkodott a városban. Ha a helyi, Madách Imre Művelődési Központban tartott országos esemény szervezői beneveztek volna egy rekordkísérletre, biztosan teljesítették volna...

...ugyanis több, mint harminc fiatal lány váltotta egymást a színházterem színpadán.
Nem csigázzuk tovább kedves olvasóinkat, eláruljuk: az említett időpontban és helyszínen tartották a "Miss Hungary - Magyarország Szépe 2005" elnevezésű nemzetközi szépségverseny és szépségkirálynő-választás elődöntőjét.

A versenyt idén huszadik alkalommal rendezik meg. A legrégebbi hazai versenyen 1985-ben lett első helyezett Molnár Csilla. Ez évben, a váci elődöntőt megelőző héten Siófokon már sor került egy elődöntőre - tudhatták meg a pénteki rendezvényen résztvevők az est háziasszonyától, Zimány Lindától. A harmincöt lány közül - akik az ország számos városából érkeztek Vácra - tízen kaptak lehetőséget a zsűritől arra, hogy tovább versengjenek a kitüntető címért és a vele járó koronáért. Tízen pedig feltételes továbbjutók - tudhatta meg a közönség. A győztes a szépség magyar követe lehet és képviselheti Magyarországot a különböző világversenyeken és egyéb rangos külföldi eseményeken. A lányok két kategóriában indultak: a 14 és 18 év közötti lányok a Miss Tini Hungary 2005-ös versenyén, míg a 18 és 26 év közötti hölgyek a Miss Hungary 2005 - Magyarország Szépe 2005 Nemzeti Szépségversenyen és szépségkirálynő választáson. Természetesen mindkét kategória jelöltjei ezen az estén mutatkoztak be a váci közönségnek. A lányok estélyi ruhában és fürdőruhában sétáltak a kifutón, miközben szorgosan csattogtak a fényképezőgépek. A versenyen elért helyezéstől függetlenül a MISS Modellügynökség a résztvevőknek lehetőséget biztosít a reklám- és divatszakmában, hazai- és külföldi foglalkoztatásra. A továbbjutott ifjú hölgyek november 19-e és 24-e között tölthetnek el egy hetet Olaszországban, ahol felkészítő tábor lesz számukra. A verseny résztvevői között volt a váci Fényi Réka is, aki a helyi Madách Imre Gimnázium tanulója, de egy gödi egy kismarosi és egy veresegyházi lány is "ringbe szállt" a koronáért és a többi díjért.

Az esten a két tini lány alkotta Flowers együttes, a szegedi Tálent Stúdió növendékei, Kémenes Bernadett, a Rió Táncegyesület képviseletében Tomasovszky Tímea, Szőlősi Jenő, Fedezo Anna és Zákonyi István szórakoztatta a publikumot. A rangos, szakemberekből és a verseny szponzoraiból álló zsűri döntését Manninger Gábor váci képviselő ismertette. Az est folyamán a zsűri elnökeként résztvevő városatya az esemény szünetében a Vác Online kérdésére válaszolva elmondta: igent mondott a megtisztelő felkérésre, hiszen ilyen rangos esemény még nem volt Vácon ezt megelőzően.

Ugyan először, de valószínűleg nem utoljára adott otthont városunk egy elismert szépségversenynek. Ezt Zsarnóczay Ferenctől tudtuk meg, aki főszervezője és mecénása is volt a verseny váci elődöntőjének. A zsűriben is helyet foglalt Zsarnóczay Ferenc - amennyiben várakozásainak megfelelően fogadják és támogatják kezdeményezését Vácott - jövő tavasszal a Miss Europe Union versenyt szervezné meg a városban. Kérdésünkre elmondta még, hogy csaknem tíz esztendeje kötik szálak a hazai szépségversenyhez. A Vácott élő Zsarnóczay Ferenc ugyanis régóta egy baráti társasághoz tartozik a verseny szervezőivel, legfőbbképpen Répási Lajossal.

A továbbjutók névsorát hamarosan olvashatják itt, a versenyről készült fényképeket pedig már megtekinthetik képgalériánkban!

A Vác Online szerkesztősége ezúton szeretne köszönetet mondani Répási Lajosnak, a verseny főszervezőjének, aki lehetővé tette számunkra a váci elődöntőn való részvételt!

Eredeti cikk

vissza