Somogy TV

2009. április 9.

MOLNÁR CSILLA: AHOGY MEGKORONÁZTÁK, ÚGY ÁBRÁZOLNÁK

Fonyód valamely közterületén szeretnének emléket állítani Molnár Csilla tragikus sorsú szépségkirálynőnek. Egy televíziós műsorban elhangzott ugyanis, hogy a bronzalkotás, - amit Pauer Gyula szobrászművész gipszlenyomata alapján készítenének - Siófokon kapna helyet. Egy civil kezdeményezésnek köszönhetően azonban Fonyódra kerülhet a szobor. Lévay Mária, az egyik önkormányzati képviselő elmondta: ennek érdekében elkülönített számlát nyitnak, és jótékonysági gálát szerveznek. Úgy vélik, a fonyódi szépségnek egykori lakóhelyén lehetne a legméltóbb emléket állítani. Molnár Csilla 1969-ben Kaposváron született, de 1972-től Fonyódon élt. 1985-ben magyar szépségkirálynő volt, 1986-ban Máltán a Miss Európa szépségversenyen 3. helyezést ért el. A fiatal lány életét azonban megkeserítették a sorozatos megaláztatások, az alaptalan pletykák és rágalmak és az egyre szaporodó családi konfliktusok. A 17 éves lány szülei házában lett öngyilkos, halálos adag gyógyszert vett be. Az egykori szépségkirálynőnek harmincötödik születésnapjára, öt éve indítottak önálló honlapot.

vissza