rtlklub.hu 2003. április 11. |
SZÉPSÉGEK NYOMÁBAN |
Sok mindent köszönhetnek
versenynek, de önmagában csak a versenynek semmit. A Fókusz által felkeresett
három szépségkirálynő azt állítja, függetlenül a koronától, mindenért
keményen meg kellett dolgozniuk. Egy korona, és egy jogar:
a szépség jelképe. Számos magyar lány versengett értük, de még több álmodott
már róla. Csakhogy viselni nem olyan egyszerű. A koronázás után állítólag
olyan sokk éri őket, amit szinte alig tudnak feldolgozni. Az 1985-ös verseny után évekig nem is ült senki a trónon. 1989-ben azonban újra keresték Magyarország szépét. Ismét egy fiatal lány nyerte meg, aki akkor még csak felnőtt korú sem volt. Csakhogy ő már tudatosan készült a versenyre. Gerlóczy Magdi szeretett volna kitörni abból a körből, amelyben élt, és ez volt az egyetlen lehetősége erre. Szeretett volna külföldre menni, utazni, nyelvet tanulni. Kicsit mást csinálni. Ő az egyetlen olyan magyar lány, aki a világversenyen bekerült az első tízbe. Megnyerte magyarként a Miss Madrid versenyt is, de komoly munkát ezek után sem kapott. Milánóban azonban felfedezték, így sok éves külföldi munka után jött haza, immár profi modellként. Magdi ma is számos reklámfilmben és divatlapban szerepel, de mára már az építészet szerelmese lett. Diplomát szerzett, és a modellkedés mellett a lakberendezéssel, és az építészettel keresi a kenyerét. Azt mondja, ez volt az utolsó próbálkozása. A szépségversenyre ma is szívesen emlékszik vissza, szerinte enélkül soha nem utazhatott volna ennyit. Mai munkahelyén soha nem kerül szóba, hogy valamikor ő volt a korona tulajdonosa. Azt mondja, itt nem ezért szeretik. A munkájában ugyanis azt kell megmutatnia, mennyit képes dolgozni, és hogy mennyire rátermett a feladatra. Bár hobbi szinten néha még modellkedik, számára a teljesen polgári, normális élet mindennél többet ér. Ők mind a hárman ugyanígy
vélekednek. Bár a szépségverseny örökre megváltoztatta az életüket, mégis
boldogan viselik ezt a terhet. |