Délmagyar.hu

2009. május 13.

SZÉPSÉGVERSENYEK RÉGEN ÉS MOST

A királynőjelölteket magas sarkúban járni csak a szépségverseny előtti napon tanították 1985-ben – a manapság szokásos felkészítő tábor helyett. Míg ma az ország egyik leghíresebb tervezője készít estélyit a szépségeknek, addig 24 évvel ezelőtt saját fürdőruhájukban pózoltak.

A tragikus sorsú Molnár Csilla nyereménye egy 3 napos bécsi út volt – az idei Miss Hungary és Miss Universe viszont több mint 1-1 millió forinttal lesz gazdagabb. Ördögh Erikával, az 1985-ös verseny 4. helyezettjével beszélgettünk a szépségmustráról.

A tragikus sorsú szépségkirálynő, Molnár Csilla egykori barátnőjét és vetélytársát, a Szegeden ma nemzetközi nyelviskolát vezető Ördögh Erikát arra kértük, segítsen összehasonlítani az 1985-ös Magyarország Szépe versenyt és az idei megmérettetést, A Királynő című RTL Klubos produkciót.

– A legnagyobb különbség, hogy ma már nem használják ki a lányokat. A szépségverseny az üzleti világ része, most profi szakemberek veszik körül a versenyzőket. Aki ügyes, könnyen megtalálhatja a számítását – kezdi mondandóját az 1985-ös szépségverseny negyedik helyezettje. Erika szerint a mai lányok nem olyan naivak, mint az akkori indulók, illetve nem olyan érzékenyek, mint amilyen Csilla volt. Tisztában vannak a lehetőségeikkel, és a sajtó érdeklődésén sem lepődnek meg. Erika erről személyesen is meggyőződhetett, hiszen tavaly ott ült a zsűriben. A felkészítő tábor alatt személyesen is megismerte a lányokat – kollégáival nyelvórákat tartottak nekik.

Az idei versenyzőket egy fővárosi wellnesshotelben hozzák formába a május 21-i döntőre. A lányok kommunikációs tréningen vesznek részt, sminkelni tanulnak, és a koreográfiát is tökéletesítik. Nem úgy, mint 1985-ben. Akkoriban a vidékieknek nem biztosítottak szállást, és csak a verseny előtti napon tanították őket járni, ugyanis az indulók közül sokan akkor húztak először magas sarkút a lábukra.

– A döntőre saját fürdőruhánkat vittük. Az egyendressz mellé kaptunk egy-egy ruhát is. De csak letették az öltözőben, így a lányok egymás kezéből tépték ki az estélyiket – emlékezik vissza Erika. Ez a mostani versenyzőkkel biztosan nem fordulhat elő. Számukra Náray Tamás tervez ruhakölteményeket, melyekben az RTL Klub stúdiójában vonulnak majd fel, látványos show-műsor keretében.

Huszonnégy évvel ezelőtt is közvetítette a versenyt a televízió. A műsorvezető szerepét akkor Antal Imre és Cintula vállalta. Fellépett Boncz Géza humorista, a zenét az Apostol együttes szolgáltatta, Szenes Iván írta a szignált: „Lesz mindig szépségideál". Most Ördög Nóra konferál. Akkor Molnár Csillának, a 16 éves szépségkirálynőnek nyereményként mindössze egy háromnapos bécsi utazást, három üveg pezsgőt és néhány ezüstözött ékszert adtak. De a bizsukat még az öltözőben ellopták tőle. A mai királynők (Miss Hungary és Miss Universe) 1-1 millió forint értékű befektetési csomagot, 500 ezer forint készpénzt és egy szórakoztató elektronikai cikket nyernek.

Királynők és a meztelenkedés

Szigorodtak a szépségverseny indulóira vonatkozó előírások. Most Papp Zsófiának kellett távoznia a 24 idei döntős közül, mert hat évvel ezelőtt félaktok jelentek meg róla egy férfimagazinban. Huszonnégy éve olyan lányok is versenyezhettek, akiknek már volt aktsorozatuk. Sőt: az egyik nyeremény is a meztelenkedésről szólt: Pauer Gyula szobrászművész gipszbe öntötte a szépségek, így Molnár Csilla testét is. A szoborkészítésből azonban botrány lett: egy fotós több meztelen képet is csinált a műteremben a lányokról, melyeket több európai magazinnak is eladott. Ördögh Erika nem kért ebből a műfajból.

Sírig tartó barátság

Ördögh Erika az 1985-ös Magyarország Szépe választáson ismerkedett meg Molnár Csillával. A verseny után telefonon tartották a kapcsolatot, Fonyódon is járt Csilláéknál. – Biztos vagyok benne, hogy nem akart meghalni, csak rá akart ijeszteni a szüleire, amikor bevette a gyógyszereket – vallja Erika, aki a Szépleányok című dokumentumfilmben is szerepel, amely az 1985-ös szépségversenyt és a tragikus sorsú királynő halálát dolgozta fel.

Bobkó Anna

vissza