A XIX. MAGYAR JÁTÉKFILMSZEMLE

Miközben tengeren innen és tengeren túl a mozifilm válságáról, sőt egyenesen a haláláról beszének, idehaza a filmrendezők a régebbinél szűkösebb, korlátozottabb lehetőségek között is teszik, amit hitük szerint tenniük rendeltetett: tükörképet tartanak munkáikkal a mai magyar valóság elé. Öt, tíz, tizenöt esztendővel ezelőtti filmszemlék műveit fölidézve úgy tetszik, gazdagabb és áttekinthetőbb viszonyok között szívesebben foglalkoztak a magyar filmesek a múlttal, mint jelenünkkel. Most viszont, Vitézy László Érzékeny búcsú a fejedelemtől című, nézői érzelmekeinket és gondolatainkat közömbösen hagyó munkáját, valamint a Mikszáth Kálmán elbeszéléséből készült, kellemes hatású ifjúsági filmet, az Akli Miklóst leszámítva (rendezője Révész György), a legtávolabbi históriai múlt, ameddig rendezők és forgatókönyvírók visszafordulnak, 1950 és 1956. Még Jancsó Miklós talányos jelentésű, kiüresedett jancsóizmusaival a rendező egykori híveit is kétkedésre késztető film-allegóriája, a Szörnyek évadja is itt játszódik, miközöttünk, a hetvenes-nyolcvanas évek Közép-Európájában, a filozófiai és erkölcsi alapkategóriák között szinte tehetetlenül keresgélő negyvenesztendősök "vidékén". De az ötvenes évek fölidézése sem a (film)művészeti igazságtevés érdekében történik. Hanem azért, hogy kibeszélje magából végre harminc-negyven éven át cipelt gyermekkori élményeit, félelmeit és szorongásait a mostani középnemzedék (ezt cselekszi Gárdos Péter rendezése, a Szamárköhögés, valamint a "műsoron kívül" bemutatott új Mészáros Márta-film, a Napló szerelmeimnek); hogy tudtára adassék a nehéz idők után született ifjaknak, azt a kort ők sem lapozhatják át könnyedén, akár egy történelmi olvasmányt, hiszen hatása, következménye ezernyi kötéssel és nyomással jelen van az ő sorsukban is (erről szól Böszörményi Géza Laura című filmje); hogy az ötvenes évek megszenvedett tanulságát úgy vehessék át mostani utódok, majdani örökösök, mint bilincsből formált karperecet: viseljétek kegyeletes divatból, divatos kegyeletből, de erkölcsi szorítására mindig figyelmezzetek! (Erre a fajta filmes "szolgálatra" meg Dömölky János szép rendezése a jó példa, a Hajnali háztetők, amely Ottlik Géza írásai alapján készült.)

A legjelenebb jelenből nem akármit, hanem a legégetőbb gondokat, a legkétségbeejtőbb jelenségeket emeli ki és ábrázolja a mai magyar filmművészet. Az emberiesség kipusztulását, az eszmények, hitek és érdemes célok nélküli, hajszás, felszínes életeket, a reánk bízott sorsokkal (gyermekekkel, öregekkel, szerelmekkel, munkatársakkal, tanítványokkal) szembeni felelőtlenséget, fél-törődést. Azt az ijesztő haláltáncot mutatják be a legfrissebb mozifilmek, derűvel, gyilkos szatírával vagy csöndes drámaisággal, amit a kis vágyakkal élő, kis távokra tekintő, rövid időre, az ifjúság éveire, a meggazdagodás esztendeire, legfeljebb egy kurta életre tervező kisemberek járnak. Fél-öntudattal, földre sütött, az égre föl nem pillantó szemekkel. Zenei divatokért lelkesülnek, kis sikerekért lopni, csalni, árulni is kész, sanda életet élnek, befejezetlen félkamaszként, és hazug álmok síkos gyöngyeit szorítva ellökik maguktól azt is, akibe kapaszkodva megmenekülhetnének a széthullástól, ellökik, elrontják a náluk erősebb és tisztább ifjúságot, gyermekeik őszinte szeretetét. (A Nagy Generáció) - Egyetlen emberséges mozdulat, egy szerencsétlen asszony megsegítése elegendő ahhoz, hogy a siker útjáról letaszítódjék a polgár, mert a bürokrácia és az "ésszerűség" uralma értelmetlen, sőt gyanús jelenségnek tekinti a segítőkészséget, az együttérzést, a szánalmat. (Banánhéjkeringő) Alvilági, rút harcokba keveredve elbukik az együgyű jóság, elpusztul az életmentő igyekezet. (Zuhanás közben)

Amit a művészet, kiváltképpen az oly' időszerű művészet, mint a film, egyszer bemutat, az többé el nem feledhető, el nem fedhető. Főképpen, ha egyöntetűen, mondhatni monomániás csökönyösséggel "mondják a magukét" a különböző korcsoportokhoz tartozó, különböző indíttatású és stílusú művészek, a játékfilmszemlén műsorra tűzött filmek szerzői. Nem csupán a filmek gyors egymásutánja okozta, nem is annak a négy-öt tehetséges színésznek (Básti Juli, Udvaros Dorottya, Garas Dezső, Cserhalmi Imre) az állandó szerepeltetése, akikkel szinte minden filmben találkozni lehetett - de még nem is a kevés találékonysággal kiválasztott, egy-ugyanaz helyszínek, utcarészletek, középületek, hogy a nézőben fokozatosan az az érzés alakult ki, egyetlen történetet lát, hatalmas filmfolyamban. Azért e csalóka érzés, mert a mindennapokról egy filmtörténetet mond itt voltaképpen mindenki. Egy történetet, amelynek bizonyos fejezeteit Bacsó Péter beszéli el a Banánhéjkeringő című filmkomédiájával, más részleteit az elsőfilmes Tolmár Tamás írja Zuhanás közben cím alatt, a befejező "epizódot" pedig Rózsa János illeszti a sor végére Csók, anyu "jelzet" alatt. Fejezetek és részletek külön-külön is, együttesen is arról panaszkodnak dühös nevetéssel, fájdalmas lírával, gúnnyal, haraggal, megbotránkoztató szupernaturalizmussal, szomorúsággal és segítő igyekezettel, hogy a modern ember ember voltához méltatlan, tartalmatlan életet él. Megváltást sehol nem lát, sehonnan nem remél. Legtöbbjük el sem jut annak a fölismeréséhez, hogy az ő sorsuk is, mint mindnyájunké, megváltásra érdemes. Ehhez a fölismeréshez segíti kicsikét közelebb jutni a még viszonylag legkönnyebben fogyasztható művészet, a film a vizualitás bűvöletének úgy-ahogy behódoló embereket. Kusza, értelmetlen, kisszerű és boldogtalan életükkel kényszeríti szembenézni őket, ha beülnek a moziba.

Ha csakugyan beülnek a moziba, magyar filmet nézni...
A pénztári adatok addig-addig bizonygatták, hogy a magyar filmeknek idehaza sincs közönségsikerük, hogy a rendezők ma már igyekeznek a nagyközönség kedvében járva közérthető, lendületes, látványos, és minden lehetséges módon a figyelmet ébren tartó filmeket készíteni. A tartalmi megújulás, fölfrissülés mellett ez a másik reménykedésre följogosító fölismerése a XIX. Játékfilmszemlének: a kereskedelmi érdekeket, a szerényebb befogadói igényeket és a nézői türelmetlenségeket is tekintetbe vevő munkák kerülnek ki újabban a filmstúdiókból. Az üzlet és a filmforgalmazás szempontjai azonban nem válnak fontosabbakká, mint a művészi teremtés szempontjai. Csak és kizárólag az üzleti haszon kedvéért forgatott filmet nem lehetett látni a szemlén.

Ha azonban azt hiszi valaki, hogy a jövőben csupa kiváló magyar filmet tekinthet meg a filmszínházban, csalatkozik. A bemutatott művek között hibátlan munka alig-alig található. "Kishibás" annál több, és a művészi igyekezetek, balfogások és megvalósulások rendje és módja szerint gyarló munka is szerepel a majdani mozi-műsorokon. (E sorok írójának a legnagyobb csalódást Tolmár Tamás rendezése okozta. Az óriási előzetes hírveréssel "beharangozott" film egy újsághír alapján három szerencsétlen ember véletlen és tragikus találkozását beszéli el, terjengősen, vad naturalizmussal, rendeltetése nincs verbális és képi durvaságokkal.) Arra is találni példát, miként fog kezet - olykor egyetlen filmen belül is - a mesterségbeli mindentudás a kontárkodással, fölkészületlenséggel. Külföldi vendégek szoktak volt udvarias félhangossággal elmélkedni azon, amit olykor a hazai néző is álmélkodva állapít meg, hogy tudniillik nemzetközi mércék szerint is kiváló operatőrök, színészek közreműködésével születnek itt a nemzetközi középszernél is gyöngébb mozifilmek. A külföldi, aki pontos vagy pontatlan fordítások révén ismeri meg a magyar mozifilmek szövegét, párbeszédeit, aligha jön rá arra, amit a figyelmes hazai néző előbb-utóbb kénytelen fölismerni, hogy a "gyöngeség" oka rendszerint maga az alapanyag. A nem mesteremberek által megírt forgatókönyv és párbeszédsor. A "rendezői filmek" divatja hódít még változatlanul mifelénk. A rendező maga írja filmtörténeteit, és édes ötlet-gyermekeitől még akkor sincs szíve megválni, ha azok tévutakra viszik a film meséjét, agyoncsapják a komédiát, nevetségessé teszik a drámát. Nem véletlen, hogy a két legtöbbet dicsért film, az András Ferenc rendezte A Nagy Generáció, és a főd íjjal jutalmazott Csók, Anyu, Rózsa János munkája, kiváló "alapanyagból" készült. Az egyiknek Bereményi Géza, a másiknak Vámos Miklós írta a forgatókönyvét. No persze Rózsa János filmje nemcsak a jó írói matéria miatt magasodik a többi játékfilm fölé, de azért is, mert mindazok a magyar filmművészet életrevalóságát, megújulásra elszánt igyekezetét bizonyító jelek, amelyeket a játékfilmszemle szemlélője fölfedezhetett - a felelősségteljes jelenidejűség, a jó értelemben vett, mértéktartó közönségszolgálat -, ebben a százkét perces, megrendítő mulatságban a lehető legtökéletesebb megvalósulásban láthatók. Rózsa Jánosnak régóta "szívügye" a gyermekek világa. Kiszolgáltatottságuk, érzékenységük, esendőségük és felnőtteket lipipáló, tiszta és konok erkölcsiségük. Régebbi munkáiból (Álmodó ifjúság, Pókfoci, A trombitás, Vasárnapi szülők) is kitetszett, e mostaniban is nyilvánvaló, hogy a gyermeksorsok révén gyermeki nyíltsággal sorskérdésekről elmélkedik. Mi dolgunk a világon bukott szabadságküzdelmek után; akkor, ha semmiféle értéket nem tekint biztosnak a társadalom, ha a legfontosabb kapcsolatok - szülő és gyermek, testvér és testvér között - formálissá váltak, ha a család már csak levelezni tud egymással, beszélni, beszélgetni nem; ha az anyai szeretet "csók, anyu" aláírású levélkékben realizálódik. Egyesztendős, amerikai tanulmányútjáról hazatérvén azt is tudja már Rózsa János, hogy a sorskérdéseket, meg az azokra adható válaszokat a mai emberek még a mozikban is csak akkor képesek elfogadni, ha játékos, derűs, jó tempójú, feszes szerkezetű "könnyű, kis darabok" tárják elébük azokat. Ha nincs oktatás, mélység, közvetlen moralizálás, de nincs a történetben hazugság és féligazság sem. Ha a valósággal úgy kerül szembe a néző, hogy kacagó szorongással ismeri el, egy estére, egy napra, ez életre legalább meg kell változtatni maga körül mindent.

Rózsa János filmje nem gyermekeknek való látvány, mint ahogyan a többi, bájos és tehetséges gyermekszereplőkkel csalogató, új magyar film, a Szamárköhögés, a Hol volt, hol nem volt (Gazdag Gyula rendezése) sem az. Nem is családi mulatságok ezek, noha legtöbbjükben csonkán vagy fél-teljesen, nagymamákkal és jótékony nénikkel kiegészítetten megjelenik a jellegzetes, mai magyar család is. Felnőtteknek való filmek ezek, az éret hazai filmművészet tiszteletteljes és könyörtelenséggel átnyújtott látleletei 1986-ból.

Lőcsei Gabriella