Olybá tűnik az egész, mint a régi, keleti, szakrális királyáldozatok. Az előd ereje, tudása, szépsége a kortársak hite szerint az utódba szállt, a lélek költözött testből testbe halhatatlanul. Az istenkirályok ideje volt ez. Nem akarok morbid és ízléstelen lenni, de van abban valami szimbolikus, hogy egy fiatal lány, aki évtizedek óta az első magyar szépségkirálynő volt, néhány héttel az új szépségkirálynő választás előtt önkezével véget vetett életének. Minden halál tragikus, de a fiatal, a szép, az élet napos oldalán, a reflektorfényben álló halála kétszeresen az. Mert nem lehet a természet számlájára írni, az öngyilkosságot pedig végképp nem. A sajtó, mint mindig, igyekezett "tapintatos" lenni. Tragikus hirtelenséggel elhunyt - ez állt a hírek élén aztán később már cikkek keresték a választ a miértre, immár szembe nézve a "magyar átokkal". Magyar átok? Dehogy. A szépségkirálynő útja majdnem törvényszerűen vezetett oda ahová, egy gyönyörű és megható temetéshez, amelyre nyilván sokan elmentek Kaposvárra, hogy virágerdővel borítsák a sírt, s mikor letették a virágot, kevesen tudják, hogy honnan ered ez a szokás. A tömjén, a mirha, a virágillat elnyomja a halál szagát. Ilyen egyszerű. Keserű vagyok, nem tagadom.

Pedig úgy tűnt körülötte igazán minden rendben van. Versenyek, díjak, nagy pénzek, siker Bécsben, Máltán, reklámszerződések… Aztán kiderült, hogy semmi nem volt rendben, sem a nagy pénzek, sem Bécs, sem Málta, sem a reklám. Egy valami volt rendben, hogy csakúgy mint sok más esetben ebben az országban, mások sütögették és sütötték meg pecsenyéjüket a szépségkirálynő tüzénél, s hogy ennek egy emberélet lett az ára, kit érdekel. Hát istenem, nem bírta el a dicsőséget, majd elbírja a következő! Nem a dicsőséget nem bírta el, azt a packázást nem bírta el, amit aljas, felelőtlen emberek játszottak egy szinte még gyereklánnyal, s amelyben a packázókat semmi más, egyedül az anyagi érdek motiválta. Hány halál szárad a hasonszőrűek lelkén, hány tételt lehetne kihúzni öngyilkossági statisztikánkból, ha ők nincsenek, és ha mások az ellenük magukban dünnyögött szót tettre fordítanák? Ki a felelős? Ők, te, én és mi.

A volt, s immár néhai szépségkirálynő sorsa ezért nem egyedi, s mégcsak nem is nagyszerű, felemelő. Kisszerűség, kisstílűség, pitiánerség lengi körül, hősi pózok és dollármilliók helyett "kaparj kurta" fillérek és mocsok, melytől az embernek hányingere van. Sajnálom, de bármennyire is nehéz kimondani, talán jobb így neki. Másutt talán mennybe mehetett volna (talán?), itt kijátszották szülei, barátai, a bennfentesek és önmaga ellen, az élete ellen. Kifosztották, vagy megpróbálták kifosztani, egyre megy. Halála utolsó fricska a vele játszóknak: most kezdjetek velem valamit! Most legyek reklám, most legyek pénzforrás! Így virágokkal borítottan. Magyar sors? A fenébe is, az!

Szeretném tudni, mit érez majd az új szépségkirálynő, amikor fejére teszik azt a koronát, amit először ő viselt. Lehet, hogy butuska fejében meg sem fordul, hogy ez a halál koronája. Isten óvd a királynőt!

(halmágyi)