"A választás, a verseny, természetesen nem életre-halálra szól." (Idézet az 1985-ös szépségverseny programfüzetéből.)

A kétszintes családi ház Fonyódon az Ady utcában nem árulkodik milliókról. Molnárék nem élnek rosszul, de korántsem fényűzően. A földszintet szinte teljes egészében elfoglalja a kifőzde konyhája és a kiegészítő helyiségek. A házhoz nagy, lefedett terasz csatlakozik, az asztalok kockás abrosszal leterítve, a székek rájuk téve, itt már senki sem készülődik vendégvárásra. Molnárék elküldték a szakácsnőt, a felszolgálót is. Az emeleten a hallból nyílnak a szobák, a szülőké, a fiúé és Csilláé. Nem túl nagy szoba. Épp elfér benne a franciaágy, s még marad némi hely. A falakon képek, Csilláé, színészeké, az ágyon pedig a korona, Csilla gyászszalagos képe és egy bőrkötéses Biblia.

-A fiam születése után több mint húsz kilót lefogytam, ideggyengeség vett rajtam erőt, jártam orvoshoz, erősítő injekciókat kaptam, s nem is dolgoztam, csak alkalmilag. A férjem mondta, hogy valamit kell kezdenünk, ez így nem mehet tovább. Meg tudtunk ugyan élni, de nem volt biztonság, hogy ha valami történik, legyen az embernek egy kis pénze. Eladtuk a társasházat, megvettük ezt, óriási adósságokat csináltunk. A férjem otthagyta a munkahelyét, az állami biztosítónál dolgozott, elég jól keresett. Elvállaltunk egy szezonális nagy ABC-t itt, Ligeten. Mondanom sem kell, hogy mi boltban csak vásárolni voltunk addig. A lakást kiadtuk, a garázsban laktunk. A gyerekek édesanyámnál voltak minden nyáron Kaposváron. Nagyon keményen meg kellett dolgoznunk mindenért. Ekkor azt mondta a férjem, hogy ez még mindig nem jó, próbáljuk meg, nyissunk egy kifőzdét, de ahhoz sem értettünk. Megint kölcsönök sora jött, s amit tudtunk, alul kialakítottunk, s így lett az étterem.
-Megtalálták a számításukat?
-Megtaláltuk. De akkora adósságaink voltak, hogy tavaly járt le a részletünk. Most lett volna az az időszak, amikor már magunknak dolgozunk. Csilla tízéves kora óta felnőtt módjára egész nyáron dolgozott, nem volt pénzünk alkalmazottra. S a férjem olyan típusú ember, hogy akiket fizetünk, először azoknak legyen meg a bére. A mi kifőzdénk az tulajdonképpen nem is vendéglő, nekünk a vendégeink nyolcvan százaléka nyugati vendég, s azt mondták, azért szeretnek ide jönni, mert itt családias a hangulat.
-Mielőtt meghirdették volna a szépségversenyt, hogyan képzelte el ön a lánya jövőjét?
-Korábban nagyon szerette a gyerekeket és egész általános iskolás korában tanító akart lenni. Hetedikes korában kialakult egyfajta véleménye a pedagógusokról, és ezután már nem akart tanítónő lenni. Négy egész nyolccal ment a gimnáziumba, kezdetben elég sokat romlott, aztán beállt egy szintre, s a végén úgy döntött, kozmetikus lesz. Elég keveset tanult, azt mondta, hogy őneki ez elég. Nem volt igazán szorgalmas. És akkor közbejött ez a szépségverseny.

Molnárné remegő kezekkel rágyújt. A cigarettát a hamutartó szélén felejti, az szinte szívás nélkül végigég. Majd elnézést kér, feláll, egy pohár vízzel és újabb gyógyszerrel tér vissza.
-Készültünk a szezonra, takarítottunk, fertőtlenítettük az edényeket, s közben mondta Csilla, hogy jelentkezett az Erikával, barátnőjével a szépségversenyre. Mondtam, hogy jól van, nem is jutott el a tudatomig, hogy ez mit jelent, s hogy én foglalkozzam vele. Nem is csináltam belőle ügyet. Úgy képzeltem el, hogy iskolák vagy osztályok között zajlik majd ez. Ennek nem volt semmi előzménye, s én innét Fonyódról nem tudtam az egészről semmit. Talán ha pesti vagyok… Elég aktív gyerek volt, mindenben benne volt, miért ne, gondoltam. Én is úgy nőttem fel, hogy anyám mindenben részt vett, s nem azért, mert muszáj volt, hanem mert ez volt aza alaptermészete. És örültem is neki belül, hogy Csilla ilyen volt, nem visszahúzódó, nem magának való… Szóval elkezdődött a szépségverseny, s vele az óriási balhék, botrányok itthon, mert a férjem ellenezte, igaz, a mai napig sem tisztáztuk, ő ezt honnan érezte, hogy ez egy olyan világ, amibe nem szabad belemenni. Szinte válásig menő veszekedések voltak. S én mindig csak azt mondtam, hogy ennek semmi jelentőséget nem tulajdonítok, s én a lányomat soha nem láttam olyan szépnek, a legszebbnek az országban. Inkább arra ügyeltem, hogy ember legyen, hogy becsületes legyen. Én a bőrömön tapasztaltam, hogy milyenek a felnőttek, de arra gondoltam, amíg lehet, hadd maradjon gyerek. Mert a gyerekkor a legszebb.
-Amikor egyre előbbre jutott a versenyen, nem ültek le vele beszélgetni, hogy mi vár rá, mire készüljön?
-Nem számítottunk rá, hogy versenyt nyer. Kísértem ugyan mindenhová a saját költségemen, emiatt is álltak itthon a balhék, hogy ez nagyon sokba kerül, hiszen még tiszteletjegyet sem kaptam azért, hogy megnézhessem a saját lányomat. Csilla csak a középdöntőig akart eljutni, mert a barátnői azt mondták, hogy Csillának az alakja nagyon szép, szebb mint az Erikáé. Csillának nem voltak ezzel tervei.
-Ekkor jelentkezett először a Magyar Média a verseny szervezője.
-Igen. Még a selejtezőn alá kellett volna írni egy papírt, valamilyen szerződést. De mondtam, hogy nem tudom aláírni, a Csilla kiskorú még. Aztán ismét küldtek egy levelet, de akkor sem írtuk alá, mert nem láttuk biztosítottnak, ami benne van, teljesen értelmetlen volt, nem értettük, mit takar ez a szerződés. Azt mondták, írjuk csak alá nyugodtan, mert ez csak akkor érdekes, ha valaki versenyt nyer, ha bekerül a döntőbe. Mégsem írtuk alá, mert ő diáklány, neki le kell érettségiznie, s nem tudtuk, ezzel milyen kötelezettség jár, s nem akartuk, hogy az iskolában emiatt problémák legyenek.

(Folytatjuk.)

Halmágyi Miklós
Fotó: Benkő Sándor