Tipp

2004. október 8.

GÉNEK VONZÁSÁBAN
A vasvári család a legjobb bizonyíték arra, hogy a szülői örökség sokkal többet ér, mint gondolnánk

Az irodalom szeretetét az anyukámtól örököltem, a sportrajongásom apai örökség. A fizikát viszont mindig is gyűlöltem, holott van otthon néhány ilyen jellegű diploma, s a konyhatündér jelzőt sem vívtam ki - legalábbis eddig -, annak ellenére, hogy az egész család kenterbe veri a televízióban sütő-főző szakácsmestereket. Szóval: rejtély, kitől mit öröklünk, s miért éppen azt, amit.

A gének sok mindenről tehetnek, ám befolyásolni nem tudjuk azokat. Vannak helyzetek, amikor ennek örülünk, és vannak olyanok is, amikor ha tehetnénk, letagadnánk a szoros kötelékeket. A nyíregyházi Vasvári család az előbbi csoporthoz tartozik, ahol Dani az édesanyja, Vivien az édesapja tulajdonságait örökölte.

Örökletes szépség

Az egyik internetes honlap néhány hónappal ezelőtt szépségversenyt hirdetett, a közel kétezer jelentkezőt a honlapot látogatók zsűrizték. A legtöbb szavazatot szerzett versenyzők közül tizenketten vettek részt a Margit-szigeten megrendezett döntőn, ahol Vasvári Dani lett az első.
- Szeretem a színpadot, a nyüzsgést, imádok szerepelni - mondja a fiatalember, aki Nyíregyházán jár gimnáziumba, s akinek nem ez volt az első ilyen jellegű megmérettetése. - Elvégeztem egy modelltanfolyamot, és szeretnék a jövőben ezzel foglalkozni, bár tudom, hogy ezt nem lehet egy egész életen keresztül űzni. Éppen ezért szeretnék továbbtanulni, a jogi vagy az orvosi egyetem szerepel a célok között, az elkövetkezendő két évben dől majd el, melyiket próbálom meg. Amíg azonban lehet, mindenképpen szeretnék modellkedni, bár Nyíregyházán, illetve a megyében erre csak kevés lehetőség adódik.
Lehetőség 1985-ben sem volt túl sok, Dani édesanyja azonban megtalálta. Biztosan sokan emlékeznek erre az évre: több mint ötven év után ekkor rendeztek Magyarországon először szépségversenyt, a koronát megszerző Molnár Csilla pedig a döntő után néhány hónappal öngyilkosságba menekült. A tragédia miatt emlékezetessé vált versenyen Dani édesanyja hetedik lett, és azt mondja, a verseny óriási élmény volt számára.
- Nem csak a siker vonzott, sokkal inkább a versengés maga. Sokféle versenyen elindultam, például varróversenyen is, azért, hogy megtudjam, meddig jutok. A modellkedés és a Miss Hungary sem az én ötletem volt, előbbit egy véletlennek köszönhetem. Az érettségi tablónkat készítő fotós ösztönzött, a szépségverseny felhívását pedig a nővérem fedezte fel egy lapban. Sokan azt mondják, a lányok gyűlölték egymást, erről azonban szó sem volt. A versenyt övező kérdőjelek a szervezők mohóságából fakadtak, a fődíjat például nem az kapta, akinek a fejére korona került, az egyik díjazott lány a műsorvezetővel utazott nyaralni. De ez nem számít, én jól éreztem magam, örülök, hogy akkor ott lehettem.

Válogatott lépések

A család legfiatalabb tagja Vivien, aki édesapja nyomdokaiban jár, az elmúlt hétvégén debütált a korosztályos válogatottban.
- A korosztályos országos bajnokságon nyolcszáz méteren a legjobb idei eredménnyel győztem, háromszáz méteren pedig második lettem. Bár nagyon fiatal vagyok még, és köztudott, hogy a középtávfutók minél érettebbek, annál jobb eredményre képesek, a jelenlegi időeredményeim nagyon bíztatóak. A siker motivál, imádom az edzéseket, a verseny pedig igazából ajándék. Az Európa-bajnok Szentgyörgyi Kati korábbi edzője, György Roland irányítja az edzéseimet, és bízom abban, hogy ez hamarosan másodpercekben is megmutatkozik majd.

Száraz Ancsa

vissza