PIROS - FEHÉR - ZÖLD

(vonatkozó részlet)

1985-ben Pauer újabb akcióba kezd. Elhatározza, hogy az ekkor folyó szépségkirálynő választást végigkövetve gipszlenyomatokat készít a lányokról. Szándéka összetett. Egyrészt e témában magának a szépség kategóriájának meghatározási kísérlete izgatja. Kétségkívül ezen irányultságban a szobrászat klasszikus problémájához nyúl vissza: a női test formái magának a szépségnek hordozói.

Alkotómódszere nem nélkülözi a rövidrecsatolás mozzanatát sem, hisz alapjában a pszeudo elvet alkalmazza: egy az egyben lenyomatokat készít a valóságról, s így magától érthetően adódik a kritikai hangvétel: a látszat és valóság, a hamis és igaz kettősségére való rámutatás lehetősége. A valóság kínálja a lehetőséget: a szocialista Magyarország első szépségkirálynő választásának a szocialista szépség természetét kell megvilágítania. Pauer tehát mint szobrász, mint a pszeudo jelenségek érzékeny felismerője és harmadrészt mint vállalkozó lépett fel. Azt remélte, hogy egy ilyen nagy horderejű esemény művészi végigkövetése végre lehetővé teszi, hogy ne csupán mint díszlettervező, hanem mint szobrász is legálisan működhessen. Pauer ezen utóbbi szerepében (vagyis mint vállalkozó) csődbe jutott, sőt egész akciója a hamis nyilvánosság fényében botrányba fulladt, viszont elkészítette Magyarország Szépe szobrát, ami úgy magaslik ki az egész szépségkirálynő választás eseményeinek mocsarából, mint az érinthetetlen szépség maga. A szépségkirálynő, Molnár Csilla halálával a szobor önmagán túlmutató értelmet kapott (s egyben igazi, bár „rejtett” pszeudo szoborrá vált, leleplezve azt a zavaros, korrupt, álszent, esendő, feladatához felnőni nem tudó „valóságot”, amely a lány halálához vezetett). Ekkor tűnt igazán szembe, hogy Csilla halála jelen van a róla még életben készült szoborban. A szobor ugyanis kifejezetten síremlék benyomását kelti, s mint ilyen, szimbólumává vált annak, hogy itt és most, e szépségkirálynő választáson a Szépség egész egyszerűen meghalt.

In: Sub Minervae Nationis Praesidio. Tanulmányok a nemzeti kultúra kérdéskörébôl Németh Lajos 60. születésnapjára. Az ELTE és az ELTE Művészettörténeti Tanszék közös kiadása, Budapest, 1989. 333-340.