Somogyi Hírlap

2009. április 9.

BRONZBIKINIBEN TÉR HAZA A TRAGIKUS SORSÚ SZÉPSÉGKIRÁLYNŐ

Fonyód | Ahogy megkoronázták, az emlékezetes fürdőruhában ábrázolja Molnár Csillát a szobor, mely Fonyód valamely közterén állhat egy civil kezdeményezésnek köszönhetően.

Szépségakció – így nevezte el Pauer Gyula szobrászművész a sorozatot, melyhez az 1985-ös magyar szépségverseny résztvevőinek testéről vett gipszminták alapján formált szobrokat. Így készült a Magyarország szépe 1985 című, Molnár Csillát, az akkor tizenhat éves fonyódi gimnazistát ábrázoló alkotás is. A tragikus sorsú, alig egy évvel később önként a halált választó királynő egészalakos mása alapján alkotná Pauer Gyula azt a szobrot, melyről egy televízió műsorban elhangzott: Siófokon kapna helyet.

Az ezzel kapcsolatos híradásokra figyelt fel Vörösné Sipos Mária, aki úgy gondolta: a fonyódi szépségnek egykori lakóhelyén lehetne a legméltóbb emléket állítani azzal: ottani közterületre kerül a Pauer-alkotás. A fonyódi hölgy elgondolása támogatókra talált a településen, többek között Lévay Mária, az egyik önkormányzati képviselő személyében. Úgy döntöttek, hogy elkülönített számlát nyitnak a remélt támogatók hozzájárulásainak, és jótékonysági gálát szerveznek azért, hogy összegyűljön a pénz, és így Fonyódra kerülhessen Molnár Csilla szobra.

– Számos neves művészt felkerestek, akik ismerték Csillát, kötődnek hozzá, vagy éppen alkotásukkal őrzik emlékét. Kivétel nélkül örömmel mondtak igent, akadt, aki önként ajánlkozott a jótékony fellépésre – mondta Szalay Ferencné, aki civilként a kezdeményezés egyik szervezője.

Április 24-én a Mátyás Király Gimnáziumban rendezik az egész estés programot, ahol színpadra lép Malek Andrea, Homonyik Sándor, R. Kárpáti Péter, Oberfrank Pál, Solymos Antal és a helyi művészeti iskola tanárai. Szalay Ferencné elmondása szerint azok is vásárolhatnak támogató jegyet, akik nem tudnak részt venni az eseményen, mivel a gálaműsor és a számlára érkező felajánlások jelentik az egyetlen megoldást arra, hogy egykori lakóhelyén, Fonyódon állítsanak emléket Molnár Csillának.

Pauer Gyula bronzból készítené a szépségkirálynő szobrát. Egyelőre nem eldöntött, hogy az alkotás melyik fonyódi közterületen kapna helyet, hogy a szépség egykori ismerőseit, barátait és a városba látogatókat a csillogás árnyékos oldalának mindenkorra hátat fordító fiatalra emlékeztesse.

Álmodott a királylány

Molnár Csilla 1969-ben született Kaposváron. 1972-től élt Fonyódon. Az általános és a középiskolát is itt végezte. 1985-ben, az ötven év után először rendezett hazai szépségversenyen többszöri válogatás után, kétezer jelentkező közül választották végül a legszebbnek. 1986-ban a máltai Miss Európa versenyen képviselte hazánkat, ahol később megkérdőjelezett eredményhirdetést követően harmadik lett, bár a legmagasabb pontszámot kapta összesítve. Az egyik korabeli cikk szerzőjének fordulataival élve ekkor már javában beindult körülötte a mesék csodáival kecsegtető amatőr gépezet, a státuszhoz tartozó pletykaáradattal és azokkal, akik szépségéből igyekeztek minden áron hasznot kovácsolni. A tizenhét éves lány szülei házában lett öngyilkos. 1986 nyarán, Kaposváron helyezték örök nyugalomra. Az egykori szépségkirálynőnek harmincötödik születésnapjára, öt éve indítottak önálló honlapot.

Füleki Tímea

vissza