SZÉPLEÁNYOK

Emberi drámák akadnak ebben a magyar dokumentumfilmben is. Pedig hát amiről a film szól, az, elvileg, fényévnyire volna a drámáktól. Hiszen ez a munka - Dér András és Hartai László filmje - az 1985-ös magyar szépségkirálynő-választásról szól. Az pedig ugye nem drámai eseménysor, ha egy csomó szép leány felvonul, eldöntendő ki a legszebb széles e hazában.

Hogy ebből a számtalan helyen, módon, alkalommal, műfajban taglalt eseményből mégis dráma lett, azt természetesen senki (a film készítői sem) sejthette előre. Ám a filmet nézve, s tekintettel arra, hogy a képsorok a szépségverseny közben készültek, egyáltalán nem meglepő a benyomásunk: talán az lett volna a nagyobb csoda, ha ezt a szépségversenyt nem kíséri valami jóvátehetetlen tragédia.

Engem, őszintén szólva, nem is annyira a különböző számok, adatok, arányok háborítanak fel, bár az is elég arcpirító, ahogyan a versenyre benevezett, sőt, már a döntős csapatba bekerült lányokkal bántak, ahogyan ellátták, fizették, elhelyezték őket, miközben a szervezők dúskáltak a földi javakban. A megsemmisítő szégyenérzetig arcpirító az a mucsai bunkóság, amellyel az egész felhajtást intézték. A biznisz, a pénz, a nyüzsgéssel kicsikart fontoskodás körüli kutyakomédia az, ami igazán felháborító. Az a szemlélet, hogy itt és most valami óriási fogást lehet csinálni, itt most ez meg az a cég megfoghatja az isten lábát, ezzel most be lehet törni, fel lehet törni, világszenzációt lehet csinálni. Holott az egész egy tökéletesen analfabéta szervezési szisztémán, egy bámulatosan tehetségtelen, ugyanakkor lenyűgözően gátlástalan nyerészkedési vágyon alapult, s azon, hogy az úgynevezett vállalkozási szellem ül majd itt diadalt. Valakik (nagyon sokan) azt hitték, ez most egy profi ügy lesz, és aztán pillanatokon belül kiderült, hogy nemcsak hogy nem profi, hanem még a magyar viszonyok és viszonylatok között is szánalmasan ócska és olcsó ügy ez, s az a néhány tisztességes ember, aki talán még értett is volna az egész hajcihő normális megvalósításához, egykettőre kívül találta magát a "menő" csapaton.

Szégyellnivaló látlelet ez - egynémely magyar honfitársunkról, aki csak itt lehetett menő, mert az igazi profi világban az ilyen alakokat labdába sem engedik rúgni. Az is kemény világ, de ott még a hiénáknak is kötelező tehetségesnek lenni.

Takács István