Népszava

2009. szeptember 25.

Tévénéző

HALOTTAK A SZTÁRSÁVBAN

Amikor a számtalanszor ismételt előzetesben Gundel Takács Gábor szmokingban, csokornyakkendőben vörös szőnyeget emlegetett, egy pillanatra sem gondoltam, hogy halottak vonulását látom majd a képzeletbeli szőnyegen. Az még hagyján, hogy egy adás erejéig Knézy Jenőre emlékeztek fia, lánya társaságában. Érdekes volt Knézy legendás felkészüléseiről hallani és jó, hogy nem részletezték vitáit a labdarúgás néhány korifeusával, annak ellenére, hogy mint kiderült, általában neki volt igaza.

Jó, hogy a Magyar Televízió nem felejti el jelesebb munkatársait. Amit viszont másnap láthattunk az majdnem nevetséges volt. Ha egyáltalán: halottak emlékén nevetni lehetne. Itt is már elhunytakra emlékeztek, méghozzá olyan összefüggésben, hogy ezek a halálesetek milyen zenére, számokra ihlették az egyes zenekarokat. Az öngyilkossá lett szépségkirálynő, Molnár Csilla ihlette például az "Álmodj királylány" című számot, aminek legalább egy jól megjegyezhető refrénje van, a többi szám, akármilyen sikerük is lehetett, olyannyira hasonlítottak - zeneileg - egymásra, hogy akár folyamatosan, egyetlen számként is előadhatták volna ezeket. Nem mondható, hogy a "sztárok" hiányoznának a hazai képernyőkről, tele van velük minden csatorna. Megjegyzendő az MTV másik új műsorából, a Hatórai teából sem hiányoznak. Nem biztos, hogy jó ötlet ismertebb halott személyiségekkel üzletelni. Az előzetesek alapján az a néző benyomása, hogy a műsorkészítők sem ilyesmire gondoltak.

Bernáth László

vissza