MÉG EGYSZER A SZÉPSÉGKIRÁLYNŐ HALÁLÁRÓL

Még napokig keresték az újságárusoknál lapunk 1986. július 14-i számát, amelyben Tamás Ervin riportját közöltük az 1985-ös magyar szépségkirálynő haláláról. A szerző az alábbiakban egészíti ki írását.

Minden döbbenetes hírnek megvan a maga hordaléka. Magyarország Szépe egy napsütötte júliusi délutánon önkezével vet véget életének. Lábra kap a pletyka: kábítós volt, régóta készült tettére, Kaliforniába akart utazni, de az apja nem engedte, szerelmi bánat vitte a sírba. Én azonban inkább a szükségszerű véletlenek tragikus egybeesésének hiszek, annak az értékanarchiának, melynek örvényéből a Molnár Csillánál érettebb lányok sem mindig képesek partot érni.
Kormos Valériával, a Nők Lapja főmunkatársával együtt indulok a helyszínre, hangsúlyozottan nem okokat nyomozni - pusztán megérteni próbálok egy érthetetlennek tűnő tettet. Nem firtatom a 24 tabletta Lidocain útját a halálig, arra sem vagyok kíváncsi, hogy a szépségkirálynő kinek mit mondott az ominózus napon, hol vásárolt délelőtt ruhát, miért szerette annyira a fonyódi diszkót - a véleménymozaikokból inkább azt próbálom összerakosgatni, hogy egy amatőr módon megrendezett szépségkirálynő-választás nagyon is amatőr győztese miként ég el az értetlenség, a vámszedés és a dilettantizmus kereszttüzében.
Mondják: Molnár Csilla édesapja szakmájára nézve villanyszerelő. A família Kaposvárról költözött Fonyódra, a KISZ-lakótelepre, s onnan vezetett az út a családi házba, amelyet hét esztendővel ezelőtt kifőzdévé alakítottak, s nem volt olyan év, hogy valamivel ne bővítették volna. A szegénységből a módosságba vezető út a munka és a forint mindenható tiszteletében telt el. Ugyanakkor a férfinak imponált valamennyi helyzet, mikor is kimutathatta - ő valaki, jutott valamire. Szeretett reprezentálni, büszke volt táncdalénekes ismerőseire, s arra, hogy a község "előkelőségei" sem fordítottak neki hátat az utcán. Molnár Csilla édesanyja szintén erős egyéniség, akit talán a pénzszerzés még keményebbé formált, mint a férjét. Szóval, egyik sem szívesen enged a negyvennyolcból. A lány inkább az anyjával, a fiú az apjával tart - a köztük lévő űrt talán egyedül a munka tölti ki. A munka, amely főidényben minden elé tolakszik, s szinte reflexszerűen teremt rendet, összehangoltságot, kiegyezést a családban, békét a vendégek előtt. Egészen addig a pillanatig, amíg Molnár Csilla Andrea és osztálytársa észre nem veszi azt a hirdetést a rádióújságban: szépségek kerestetnek!
Innentől úgy érzi az ember, megállíthatatlan expresszé vált a kislány élete, s olyan sínen fut egyre sebesebben, amely nem elég stabil ahhoz, hogy a rutintalanság ne okozzon balesetet. Az édesapa visszatartaná a lányt, de nincs ehhez megfelelő eszköze, eleinte nem veszi eléggé komolyan, majd fél és büszke egyszerre - lám, a lánya a tőlük oly messzi lévő világ számára is elfogadható; sőt honorált. Győzelme valóban meglepetés, ám ekkor már az örömöt megüli a jogos bizalmatlanság és a még jogosabban tetsző remény - Magyarország Szépe profitálhat a koronából. Hirtelen élősdi, hízelgő tömeg veszi körül a családot, amely nem pusztán hasznot akar húzni Molnár Csillából, hanem bízván a szülői ház tapasztalatlanságában, csupán garassal akar fizetni ezért.
A község nem érett a reflektorfényre, a szóbeszéd befurakszik mindenhová, hiszen a népszerűségnek ára van. Senki sem törődik már azzal, hogy a szépségkirálynő tegnap még egyszerű gimnazista volt, s esze ágába nem jutott címlapként élni. A Magyar Média emberei nem menedzserek, még csak nem is profik, hanem olyan dilettánsok, kikben ott lapul a profizmus gőgje, haszonlesése - koncepció és nagyvonalúság nélkül. Ráadásul mindenkit megzavar az az erkölcstelen - de nyilvánosan bejelentett - jutalom, amely a hatodik helyezettet illeti: a Fotex, mivel pénzzel támogatta a szépségversenyt, úgy látszik, megtehette, hogy a számára megfelelő lánynak ad 100 000 forintot s egyesztendős kaliforniai ösztöndíjat - versenytől függetlenül. Természetesen ehhez ilyen módon nem szabadott volna zöld utat adni, hiszen magát a vetélkedőt tette nevetségessé, de kit érdekelt ez akkor, amikor a szépségviadal egymillió hasznot hozott?
Szerencsém volt, hogy szóra bírhattam az anyát. Valószínű, hogy az ő számára is megnyugvás volt a beszéd, hangosan magyarázhatta el, hogyan bonyolódott bele a család egy számára teljességgel idegen vállalkozásba - a szépiparba. Később kollégáimnak is szinte szóról szóra ugyanazt mondta, mint az öngyilkosság utáni második napon az eléhelyezett magnóra. Három órán át hallgattam és igyekeztem bizalmával vissza nem élni, a szenzáció csalogató túlzásainak ellenállni. Máig nem tudom, hogy sikerült-e.
Molnár Csilla Andrát falunyi tömeg búcsúztatta a kaposvári temetőben. Az anyát és az apát a mentő vitte el. A család tragédiájából azonban még mindenki mást olvas ki - a számára legmegfelelőbb változatot. Ahogy ez az életben lenni szokott.

Tamás Ervin