(Ismeretlen német újságból)

1986

SZÉP ÉS REMÉNYVESZTETT

Hogy miért nem teszi önmagában a szépség boldoggá az embert, mutatja azt a 17 éves diáklány, Andrea tragikus halálának példája.

A remény pillanata: a magyar Molnár Csilla Andrea - középen - a Miss Európa választáson harmadik helyezést ér el. A fotósok nagy karriert jósoltak a 16 éves lánynak.

Vörös szőnyeget terítettek le. Molnár Csilla Andrea (16), a magyar városból, Fenyődről származó gimnazista kitáncolt. Egy piros-kék csíkos fürdőruhát viselt. Amikor megkoronázták, sírt. Édesanyja nevetett. 40 vaku villant fel. Megszületett Magyarország első szépségkirálynője.

Így kezdődött 1985 szeptemberében a balatoni, sötétszőke hajú diáklány álma a nagy szerencséről. S idén július 11-én 30 darab magas vérnyomásra szolgáló "Lidocamin" tablettával végződött, amely kígyómérget tartalmaz és túladagolás esetén halálos.

Az első "Miss Hungary" öngyilkossága megdöbbentő példa arra a jelenségre, amit enyhébb formában a legtöbb lány átél, aki egyszer már állt a lépcső felső fokán. Amikor felteszik nekik a győztes vállszalagot, csak kevesen gondolnak arra, hogy milyen múló állapot az, amit szépségnek nevezünk. S a szépség milyen gyorsan teherré válhat.

A berlini Loana Radecki (23), "Miss Germany 1983" is átélte ezt. A választás utáni hétfőn odament a főnökéhez és azt mondta: "Felmondok! Szeretnék karriert csinálni és sok pénzt keresni." Ipari tanulóként nettó 540 márkát kapott. Arról álmodozott, hogy képes újságok címlapjain, divatbemutatókon, filmszerepekben fog megjelenni. De már öt héttel a szépségválasztás után véget ért az álma. "Egy fillérem sem volt és sírtam a kétségbeeséstől."

A boldogság pillanata: Molnár Csilla Andrea mint "Miss Hungary". A berlini Loana Radecki 1983-ban volt "Miss Germany".

Az 1,81 méter magas berlini Gabriella Brum, "Miss Germany 1980" is filmes karrierben reménykedett. Hollywood közelébe költözött, férjhez ment egy fényképészhez, színjátszói órákat vett, aerobicozott - de egy producer sem kínált neki szerepet.
Marina Langner, "Miss Germany 1975" azonban megtudta, milyen "filmezni". Egy aprócska mellékszerepet játszott a "Bananen-Jo" című darabban. De ez volt minden. Álmaiból felocsúdva azt mondta: "Hihetetlenül unalmas mindig csak szép asszonyokat alakítani."
Regina Ernst, "Miss Germany 1954" is színésznő szeretett volna lenni. Mivel hitt a "nagy pénzben", vitorlázórepülő órákat vett, volt egy lakása Brüsszelben és fotomodellként egyik fényképésztől a másikig, egyik partiról a másikig hagyta magát vitetni. Karcsú vonalait veszélyes diétával próbálta megtartani: kávéval és cigarettával. Máj- és vesebetegsége lett, és meg kellett operálni. 1960-ban, az idegösszeomlás határán tért vissza édesanyjához. 24 éves volt és mindent elölről kezdett el.

Molnár Csilla Andreának már nem volt meg ez a lehetősége. Egy szocialista ország első szépségkirálynője nem tudott megbirkózni a hírnevével. Néhány héttel a halála előtt azt mondta: "Senki sem hagy békén. A lányok az osztályban azt kérdezik tőlem, hogy hol és kitől kaptam ezeket a szép ruhákat. S hogy volt-e valamilyen kapcsolatom a zsűrivel. Teher lett számomra a korona. Nem tudom, hogy el tudom-e viselni ezt a későbbiekben."
Nem tudta. Molnár Csilla Andrea a siófoki kórház intenzív osztályán halt meg. 17 éves volt. Amikor az édesapja értesült az öngyilkosságról, szívinfarktust kapott, és néhány órával később ő is elhunyt.

vissza a "Sajtóhírek Csilla halálától napjainkig" menübe