Filmjegyzet
SZÉPLEÁNYOK

Ha emlékezetem nem csal, akkor az 1985-ös magyar szépségkirálynő-választás első botránya akkor tört ki, amikor a nyugaton megjelenő Lui című, kulturálisnak éppen nem nevezhető lap közölte a helyezést elért magyar hajadonok fotóit. A lányokon nem volt ruha, feltárulkozott a meztelen igazság. A képek címe csak annyi volt: Elvtársnők a vörös Budapestről. Minderről bárki meggyőzödhet, aki beül a mozi nézőterére, és megtekinti a Szépleányok című új magyar filmet. Láthatjuk a Luit, és láthatjuk a lányokat.

A cikk megjelenése nem kis botrányt okozott országhatárokon belül. Főleg az érintett lányok körében. A felvételeket magyar fotóriporterek készítették, akik diadalittasan koccinthattak és természetesen nem nyilatkoztak. Mellesleg a filmben ez nem számít egyedinek. Így a filmben sok mindenre nem derül fény, többek között arra sem, hogy a fotók hogyan kerültek a Lui szerkesztői asztalára.

A homályos elképzelések magyarázata tehát elmarad. Erről a legkevésbé tehetnek a film készítői. Riportalany nélkül nincs riport - ez a világ egyre kevesebb megcáfolhatatlan igazságai közé tartozik. Mint ahogyan az is, hogy aktualitás nélkül sem lehet izgalmas dokumentumfilmet készíteni. Itt ez sem hiányzik. Hiszen köztudott, hogy fél évvel a szépségkirálynő-választás után hazánk szépe, a 17 éves Molnár Csilla Andrea önkezével vetett véget életének. Hartai László és Dér András filmje ekkor kezdte meg önálló életét. Noha már a szomorú esemény előtt kamerával követték az eseményeket, a halálhír adott fordulatot az ügyben. Filmjüket éppen ezért fekete korongnak nevezték el, filmes lemeznek, s e két oldalt játsszák le közel másfél órában.

Az első oldal humoros és ironikus, s igencsak megviseli a férfinézőt. Az ember csak mocorog a székében, ezek a lányok nem szépek, hanem gyönyörűek. A nem mindennapi látványt egy-egy humoros jelenet szakítja félbe, a verseny helyszínén egy-egy férfiarc bevágása árulkodik a könnyen megfejthető gondolatokról. Néhány perc elteltével azonban sűrűsödni kezd a feszültség, s nem vitás, hogy a kamera objektíve tudatos titokzatossággal egy lányra összpontosít, Molnár Csilla Andreára. Ekkor még vidám, magáról nyilatkozik, s mosolyog a róla elterjedt pletykákon.

A lemez második oldala már a tragédia okait kutatja. Megszólalnak a lány szülei, a versenyben érintett rendezők. Már aki vállalja a nyilvánosságot. Éppen ezért részigazságokat tudhatunk csak meg. Az azonban nem marad homályban, hogy szépségkirálynő-választást még nem tudunk tisztességesen megrendezni. Divatos kifejezéssel élve azt mondhatnánk, érződik a tradíciók hiánya. Ötven éve rendeztek utoljára efféle választást Magyarországon, s a fél évszázad alatt ezt is elfelejtettük. Magyarán: amatőrök vagyunk. A baj csak az, hogy az amatőrségnek áldozata is lett, a koronához nincs királynő.

A miértre még várnunk kell. A film csak azt foglalhatta össze, amit eddig is tudtunk a cikksorozatokból és riportokból, hogy az áldozat nevét ismerjük, a tettesekét még nem. Mi még bízhatunk, Molnár Csilla Andrea már nem. A királynő örökké szép marad.

Koloszár Tamás