Heti Válasz

2004. augusztus 19.

SZÉPIPAROSOK

Szép az, ami érdek nélkül tetszik - ismerjük a filozófiai alaptételt. Nos, ha hinni lehet a vádaknak, a szépségversenyek története rácáfol erre a kitételre. A Heti Válasz annak járt utána, hogy Fásy Ádám Miss-válogatásait mennyire befolyásolhatja a pénz, szex, hatalom profán háromsága.

Lapunk megjelenésének napján kiderül, hogy Hajdúszoboszlón kit választanak Magyarország legszebb lányának. A győztes decemberben Kínában képviselheti hazánkat a Miss World szépségversenyen. Az ázsiai ország öt évre megvette a nemzetközi esemény rendezési jogát, s egy e célra épült pompás csarnokkal várja a világ szép lányait - rajtuk keresztül pedig tévénézők százmillióinak figyelmét.

Ami Kínában az állami országimázs része, az nálunk magánemberek perlekedéseinek tárgya; a világszervezetek ugyanis vagy országoknak vagy magánszemélyeknek adnak jogot a nemzeti versenyek megrendezésére - tudva, hogy az előbbiekkel ellentétben egy cég bármikor felszívódhat. Ma mindenesetre úgy tűnik: bár megannyi honi vállalkozás próbál szeletet hasítani a szépségipar tortájából, Fásy Ádám helyzete megingathatatlan a hazai piacon. S hogy a show-biznisz e - fogalmazzunk így - különös alakja nyomatékot adjon szerepének, a múlt héten a szabadalmi hivatal határozatára hivatkozva faxot küldött a sajtónak. "Magyarországon rajtam kívül senki nem rendezhet olyan versenyeket, amik a Miss World névhez kapcsolódnak, mert ezek megtévesztik a médiát, a versenyzőket, az olvasókat és a nézőket, mint például a Miss of Miss 3 World, Miss of the Miss World, Miss 3 World" - írta.

Jótét lelkek

Az első magyarországi szépségversenyt 1985-ben rendezték, a győztes, Molnár Csilla öngyilkossága után azonban fél évtizedet kellett várni a következő megmérettetésre. A rendszerváltozás után egymást érték a helyi, országos és nemzetközi válogatások. A világtendenciának megfelelően se szeri, se száma a bikini-, modell- és egyéb viadaloknak. Nálunk ugyan még nem volt mása a közelmúltban Botswanában megrendezett HIV-pozitívok szépségversenyének, viszont tartottak már megmérettetést rendőrnők, molett lányok és férjes asszonyok számára is.

Az angol Miss World és az amerikai Miss Universe elnevezésű konkurens versenyek hazai licencét megszerző Fásy Ádám fő vetélytársa Répás Lajos, aki Miss Hungary, Miss Bikini és Miss European Union nevű vállalkozásaival nem kevés borsot tört már riválisa orra alá. Legutóbbi rendezvénye viszont csúfos bukás lett: az uniós csatlakozás másnapján a Budapest Kongresszusi Központban - a zsűri tagjai között a börtönből szabadult Tasnádi Péterrel - szervezett nemzetközi eseményen a nézők száma nem érte el a százat sem. A kudarc nem szegte kedvét, s az a bírósági ítélet sem tántorította el terveitől, mely szerint kétséges, hogy jogosan használja-e a Miss Hungary elnevezést. A szépségiparos továbbra is a védjegy birtokosának tartja magát, és gőzerővel szervezi versenysorozatának októberi döntőjét. (Anyagi veszteségeit modellügynöksége hasznából fedezi.)

A Fásy Ádám faxában említett hasonló elnevezések ugyanakkor mégsem Répásra, hanem egy másik vállalkozásra utalnak. A Miss 3 Beauty of the World nevű, a börtönviselt Stadler József akasztói stadionjából öt éve elinduló kezdeményezésről van szó, melynek idei döntőjét augusztus 20-án tartják egy beszédes nevű helyszínen, az Országos Rendőr-főkapitányság Vágóhíd utcai szabadidőközpontjában. Antalovics János - korábbi katonai kémelhárító, légtornász, balettművész és szamuráj - kezdeményezése, ki tudja, miért, többrendbelileg is a rendőrséghez kötődik. A zsűri tagjai között találjuk Garamvölgyi Lászlót, az ORFK kommunikációs igazgatóját, Kincses Ildikót, a Magyar Rendőrnők Szervezetének elnökét és - honlapjuk szóhasználata szerint - "a zene tábornokát", Komáromi Istvánt. (Rajtuk kívül többek között Hernádi Gyula író és Birkás Tivadar fideszes politikus erősíti a csapatot.) Pest megye korábbi dalos kedvű rendőrfőkapitányának jelenléte azért különös pikantéria, mert ő éveken keresztül a rivális Fásy Ádám szépségversenyeinek is elmaradhatatlan "kelléke" volt. (Bár Antalovicsék nem tudták a szépségpiac meghatározó hányadát bekebelezni, elérték, hogy az ifjúsági minisztérium támogassa őket. Szilvásváradi szponzoruk jóvoltából pedig idei győztesük egy versenyló gazdája lesz.)

Annak, hogy ma boldog-boldogtalan szépségversenyt akar rendezni, egyszerű oka van. Minden évben több ezer lány akad Magyarországon, aki elég szépnek gondolja magát, és van benne megmutatkozási vágy, hogy - vélt vagy valós - bájait ország-világ színe elé tárja. Ez persze kevés az üzleti sikerhez; a profitot az biztosítja, hogy még mindig elegendő számú szponzor lát piacképes keresletet a fiatal lányok, hozzátartozóik és a női nem után érdeklődők seregében. Nem csoda, hogy akadnak vállalkozások, melyeket több, vetélytárs szépségverseny környékén is ott találunk; ilyen Hajas László mesterfodrász, aki egyaránt szponzor-zsűritag Fásy Ádámnál és Répás Lajosnál. Egy hazai versenyt 10-20 millió forintból ki lehet hozni - mely összeget manapság nem ördöngösség összeszedni a támogatóktól úgy, hogy még fölösleg is maradjon.

A nemzetközi rendezvények fő hasznát mindazonáltal a tévéközvetítések adják. Elképzelhetjük, milyen busás megtérüléssel kecsegtet egy-egy, világszerte több százmillió nézőt vonzó Miss Universe verseny, ha az amerikai CBS tévétársaság fontosnak tartotta megvásárolni az eseménynek nemcsak a közvetítési, hanem a szervezési jogát is. Igaz, a nyugati országokban csökkent az érdeklődés a szépségversenyek iránt, a kiesést azonban pótolta a például Indiában vagy Kínában tapasztalható fokozott figyelem. Miként viszont Fásy Ádám a Heti Válasznak elpanaszolta, a tévéközvetítés Magyarországon mostanában nem nagy üzlet. Míg másfél évtizedig a Magyar Televízió az esemény fő támogatója volt - ennek megfelelően a köztévé vezetői Mendreczky Károlytól Szenes Andreán át Ragáts Imréig ott parádézhattak a zsűriben vagy a védnökök között -, ma a vállalkozásnak "be kell érnie" azzal, hogy egy-egy, alkalmanként tízmillió forintos költségvetésű eseményről készült összefoglaló sugárzásáért az MTV műsoronként 2,5 milliót fizet a gyártási költségre, 1,2 milliót pedig a jogdíjra.

"Márpedig mi a tevékenységünk, ha nem közszolgálat?" - veti fel Fásy, érvként pedig a korábbi versenyén győztes Laky Zsuzsa karrierjét említi. Kétségtelen: az utóbb Miss Európának választott hölgy mostanában Magyarország arcaként vállal feladatokat úgy, hogy ismertségét a Miss World versenynek köszönheti. Kérdeztük is Fásy Ádámot, tervezi-e ezért benyújtani az államnak a számlát, ő azonban - rendkívüli nagylelkűségről téve tanúbizonyságot - így felelt: "Ez módomban állna, de nem teszem; számomra Magyarország hírneve fontosabb."

S ha hinni lehet a versenyek önreklámjainak, a szépségipart csupa jótét lélek működteti. A Miss World honlapja szerint például a szervezők vállalkozásukat promóciós eszközként használják a jótékonykodáshoz - persze sokan gyanítják, hogy ez inkább fordítva igaz. S még csak nem is kell különösebben rosszra gondolni, hiszen minden üzleti vállalkozás pr-tevékenységének eleme a karitatív akció.

Fásy Ádám is kiveszi hát a részét a segélyezésből, ezért szerepet vállal - most kapaszkodjunk meg - a békéscsabai evangélikus egyházközség és más szervezetek által létrehozott, daganatos gyerekeket támogató Engedjétek Hozzám Jönni a Kisgyermekeket Alapítványban. A kuratóriumban az üzletember mellett lelkészeket és orvosokat találunk, s miként Rück Andrástól, a kuratórium elnökétől megtudtuk, Fásy eddig korrekt volt velük: amit ígért, azt mindig betartotta. Igaz, olyan sok mindent nem ígérhetett, hiszen a versenyeken rendezett kalapozásokon mostanában nem gyűlik össze több néhány százezer forintnál. Az üzletember lapunknak hangsúlyozta: nem ez a jótékonykodás egyedüli formája. Korábban még az év mecénásának is választották, most pedig egy-egy rendezvényén színes televíziót adnak az adott település rászoruló intézményének.

A bunda gyanúja

Ezek után nem csoda, ha Fásyék családi vállalkozásukban semmit sem bíznak a véletlenre (az üzletember feleségével, Gurzó Máriával és kislányukkal, Zsüliettel jelenti a versenyek motorját.) A résztvevőkkel szerződést íratnak alá, melyben a lányok teljes elkötelezettséget vállalnak a rendezvény iránt, olyannyira, hogy - tapasztalatból beszélünk - a sajtóval sem, vagy csak Fásy jóváhagyásával állhatnak szóba. Ha pedig idő előtt ott akarnák hagyni a megmérettetést, egy másik passzus lép érvénybe, mely szerint ez esetben meg kell téríteniük szállásuk, utazásuk, étkezésük, ruháik költségeit - aminek összegét súlyos százezrekben mérik.

Ez persze érthető kötelezettség, hiszen senki sem szeretné kockáztatni rendezvénye sikerét. A szerződés e pontja csak akkor lehetne aggályos, ha bebizonyosodnának azok a vádak, hogy bizonyos esetekben a versenyek előre lefutottak. A szépségversenyekkel kapcsolatos internetes fórumok nem egy beírása szerint ez gyakorta megtörténik, ezért van, hogy a magukat esélytelennek gondoló lányok idő előtt ki akarnak szállni. Amikor Fásy Ádámot ezzel a gyanúval szembesítettük, az üzletember úgy reagált: az ismeretlenség homályába burkolózva mindenki azt ír, amit akar, s szeretné látni, hogy valaki egyszer névvel is vállalja ezeket a vádakat. "Gondolja, hogy másfél évtized alatt nem derült volna még ki, ha nálam bunda van?" - kérdezett vissza. "A nemzetközi szervezetek kényesek a versenyek tisztaságára; akkor kapok licencet jövőre is - merthogy az engedélyt évről évre meg kell vásárolnom úgy tízmillió forintért -, ha minden rendben megy" - mondta.

Megkeresésünkre Strasser Tibor, a versenyt felügyelő ügyvéd - nem meglepően - elmondta, hogy eddig mindent rendben talált, a csalás ellen pedig szerinte az a biztosíték, hogy a lehetetlennel határos kísérlet lenne a zsűrinek mind a két tucat tagját megvesztegetni. E kétségtelenül jól hangzó érveket ugyanakkor legalábbis árnyalja az a közlés, amelyet a verseny egy korábbi résztvevője árult el lapunknak. Eszerint ha előfordulnának is visszaélések, azokról azért nem olvashatnánk arccal vállalt nyilatkozatokat, mert a győztes lányokat két-három éves szerződés köti Fásy Ádámhoz. Egy-egy, a versenyt bíráló nyilatkozatot pedig az üzletember a megállapodás megszegéseként értelmezne, s az illetőnek korábbi juttatásainak megvonásától kellene tartania. "A zsűritagokat pedig Fásy a barátaiból válogatja; s ne mondja nekem senki, hogy akár huszonnégy embernek olyan nehéz feladat egy ilyen-olyan szempontból kiválasztott lányt felpontozni" - vélekedett informátorunk.

Ezek a vádak persze bizonyítás hiányában a levegőben maradnak - Fásy pedig a maga részéről annyit ismer el, hogy szinte minden alkalommal megkörnyékezi valamelyik versenyző hozzátartozója, ám ő ellenáll a csábításnak. Mielőtt azonban végérvényesen azt hinnénk, hogy mindenben alá kell vetnie magát a zsűri döntésének, hozzáteszi: azért van némi mozgástere. A Miss World és a Miss Universe világversenyre ugyan automatikusan a hazai válogatás győztese megy, a tucatnyi más, kisebb nemzetközi megmérettetés résztvevőit maga jelöli ki - itt pedig aztán tág tere nyílik a mérlegelésnek.

Arra egyébként, hogy nem ördögtől való gondolatat az eredmény befolyásolásának gyanúja, a Miss World története a bizonyíték. Már az 1951-ben Angliában indult verseny kezdetén gondot jelentett, hogy a zsűriben ülő szponzorok egy-egy nekik tetsző lány mellett lobbiztak. A szervezők ezt elkerülendő a pontozási rendszeren változtattak, kisebb-nagyobb sikerrel, a gyanú azonban fennmaradt, hogy egy-egy támogató nem bízza a véletlenre a győztes kiválasztását. A Heti Válasz beszélt olyan szépségverseny-szervezővel, aki megerősítette, hogy a befolyásolás ma is működhet. Van, ahol a szervezők miheztartás végett felvilágosítják a zsűri tagjait az uralkodó szépségideálról, máshol pedig a rendező gyakorol nyomást a döntnökökre. "Nem állítom, hogy ha valamelyik résztvevővel vagy hozzátartozójával jó viszonyban vagyok, az nem játszik szerepet a versenyben; a végeredmény 95 százalékban a zsűrin múlik, ötszázaléknyi szavam azonban nekem is van. Ez persze nem jelenti azt, hogy valakiből érdemtelenül szépségkirálynőt csinálok. Legfeljebb arra ügyelek, ne essen ki túl korán" - vallotta egy szépségiparos.

Kiéhezett férfiak

Fásyéknak nyilván azt is figyelembe kell venniük, hogy melyik lánynak lehet keresnivalója a nemzetközi versenyeken. Egy, a Heti Válasznak megnyíló korábbi hazai győztes szerint azonban a világszépe- megmérettetésen a magyarok az esélytelenek nyugalmával indulhatnak, hiszen ott már végképp nem elegendő a puszta szépség - akkora mértékű lobbitevékenységre van szükség, mely meghaladja Magyarország képességeit. Mostanában például India nőtte ki magát szépségnagyhatalommá: miként 1994- ben, úgy 2000-ben is a Miss World és a Miss Universe egyaránt a kontinensnyi ország lányát választotta világszépének - jelezve, hogy a zsűri fejet hajt az egymilliárdos országban napjainkban dúló szépségkultusz előtt.

Kizárt dolog, hogy ahol ilyen sok szép lány forgolódik ennyi kiéhezett, a továbbjutásról döntő férfi körül, ott nem kap szerepet a szex - hangzik a másik feltevés. Csoda-e, ha a testi élvezetekkel való kereskedés vádját Fásy Ádám is megkapta? Egy állítólagos volt versenyző ismerőse a következőket írta egy internetes fórumon: "Egy barátom mesélte, hogy amikor a csaja elment a Miss Universe Hungary- válogatásra, a főnök, a Fásy Ádám mondta a lánynak, a szépség nem elég, kell a szex is. A csaj nem volt hajlandó, és faképnél hagyta. Nem is hívták utána semmilyen válogatásra." Az üzletember ez esetben is a bizonyítékok hiányára hivatkozva hárította a vádat - ám azt nehezen tagadhatná, hogy ez a kérdés állandóan a levegőben lóg. Amikor feleségével korábban interjút adott a Kiskegyednek, az 52 éves férjénél két évtizeddel fiatalabb Gurzó Mária sokat sejtetően így nyilatkozott: "Ha féltékeny lennék Ádámra, már ezerszer elválhattam volna. Az első évben tényleg nehéz volt, erőt kellett vennem magamon. Tény, hogy bármi benne lehet a pakliban."

Mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy a fülledt erotika lengi be valamennyi szépségverseny napjait, tudnunk kell: éppen a hasonló vádak elkerülésére a szervezők sok esetben úgy vigyáznak a lányokra, mint a szemük fényére. Azért, hogy a szülőknek tett ígéretüket - lányukat úgy kapják vissza, ahogy idehozták - betarthassák, szigorúan vigyázzák a résztvevők minden lépését; este tíz órakor villanyoltás van, és alkoholt sem fogyaszthatnak.

A Heti Válasz fontosnak tartotta, hogy erről a kérdésről megkérdezze egy hús-vér zsűritag, nevezetesen a Miss World Hungary versenyek állandó ítésze, Schmuck Andor véleményét is. "Engedje meg, hogy férfiúi büszkeségem azt mondassa velem: tudok én anélkül is gyönyörű lányokkal ismerkedni, hogy ezt mint kiváltságos döntnök tenném. Rembrandtot sem tudom hazavinni a múzeumból, de attól még szerethetem"- vallotta a szocialisták egykori, ma inkább magánzó szerepében tündöklő fenegyereke.

Szőnyi Szilárd

vissza