Délmagyarország

1986. július 28.

KÖNNYEZETT A BÁLKIRÁLYNŐ

Annyi csinos és bájos nő még talán soha nem jelent meg a boszorkánybálon, mint pénteken éjszaka a Tisza Szállóban. Sokan kárpótolni akarták magukat az elhalasztott Miss Magyarország szépségverseny elődöntője miatt. Ez ugyancsak a koncertteremben lett volna, de egy nappal később, szombat este. Nos, pénteken eljöttek a feketék, szőkék, vörösek, a karcsúak és a molettek, a tinédzserek és a korosabb hölgyek. Igaz, a versengésben csak a 16-26 éves korosztály mérhette össze bájait. Azonban ez nem izgatta a negyveneseket, hiszen közülük többen feltűzték a nevezési számokat. A modern divat, a ruhaköltemények és a varázskezű kozmetikusok látszólag eltüntették a generációk közötti különbséget.

A péntek éjszaka forgatókönyvét a hagyomány írta. Már a szálloda előcsarnokában a rendezők - a Volán Utazási Iroda, az Alföld Tours és a Hungarhotels - fémkorongokat osztogattak. Elegáns mozdulattal ezeket a nevezési számokat a hölgyek ruhájukra tűzhették. Voltak, akik míg asztalukhoz értek, többször is levették, majd ismét feltették. A hatodik boszorkánybálba kevesebb külföldi turistacsoport érkezett, mint amennyit a korábbi esztendőkben láthattunk. Pedig a határon túli vendégek érkezésétől remélik a szervezők, hogy egyszer a szegedi bál megközelíti a füredi Anna-bál színvonalát, amelyet szintén ezen a hétvégén tartottak, de már a 161. alkalommal. Szó mi szó, egyelőre még nem vetélkedhet a Tisza-parti bájos nők seregszemléje a Balaton-vidékivel - legalábbis ami a külföldiek érkezését illeti. Szépségből és a mesterszakácsok finom falataiból azonban nem volt hiány.

Amint közeledett az éjfél, a férfiak egyre lázasabban keresték az est asszonyát. A közönség szavazata juttatta a legszebb hat nőt az elődöntőbe, közülük választotta ki a kilenctagú zsűri a királynőt és udvartartását. Ezúttal négy hölgy is bekerült a bíráló bizottságba, de végül is a férfiak voksai döntöttek. Ott voltak a bálon a budapesti manekenek is, akik az ipari vásár divatbemutatóin szerepeltek, de ők nem neveztek be a versenybe. Ám a legszebb boszorkány így is fővárosi lett. Elsöprő fölénnyel a 21 éves Tóth Adrient választották szépségkirálynőnek. Amikor a harmóniájában lebilincselő teremtés meghallotta a döntést és a közönség ovációját, elérzékenyült, könnyezett.
"Nem számítottam erre" - mondta később. Most járt először Szegeden, hogy a várost megcsodálja. Így péntek éjszaka őt csodálhatták a férfiak. Nem túlzás, de az eddigi boszorkányok legbájosabb győztese Tóth Adrien. Testarányait nem titkolta: 168 centi magas, a mell- és csípőbősége 90 centiméter, ehhez képest a dereka mint a "darázsé", 60 centiméter. Foglalkozása adminisztrátor, de képzőművész szeretne lenni. Naponta 2 kilométert úszik, 4 kilométert fut, egy órát tornázik. Ez a legfontosabb kozmetikuma. Jutalma a boszorkányseprű mellett egy bécsi utazás - és győzelmével bejutott az országos szépségverseny döntőjébe. Udvarhölgyei szegedi kislányok: második Kónya Edit 18 éves óvónő, és hasonló korú a harmadik helyezett, Török Rita gimnazista.
Azok a férfiak, akik nem nyugodtak a zsűri ízlésébe, reggelig kereshették a végzet asszonyát.

H.M.

vissza