Magyar film: SZÉPLEÁNYOK

MINDENKI ELADÓ

Hartai László és Dér András pályakezdő alkotók, Szépleányok című dokumentumfilmjükkel mutatkoznak be a közönségnek. Nem fenyegeti őket minden művész réme, a közöny és az ismeretlenség, entrée-juk hatásos, sikeres. A Szépleányok az idei játékfilmszemlén a Radványi Géza-díjat nyerte el, s nem csupán beszélni, hanem vitatkozni fognak róla. Azok is meg fogják nézni, akik egyébként be nem tennék a lábukat dokumentumfilmeket játszó mozikba, kíváncsiak rá azok, akik a show-műsorokhoz, a látványos csinnadrattákhoz vonzódnak, akik sohasem telnek be a strandok majdnem meztelenségével, s minden bizonnyal megnézik azok is, akik végre szeretnék megtudni a nagy magyar vállalkozás igaz történetét. A Szépleányok ugyanis az emlékezetes szépségkirálynő-választásról szól. Nem dokumentálja azt, hanem egyfajta nézőpontból bemutatja Miss (és Mister) Magyarország '85-öt: a népünnepéllyé váló szépségkirálynő-választást, a mámort, az izgalmat, a keserű csalódást és a kínos kudarcot.

A Szépleányok nem a Miss Magyarország '85 verseny dokumentuma, hanem videoclip, a show showja, a szépségkirálynő keresésének és megválasztásának zenés filmje. Fikció és valóság keveredik a filmben: forog a filmlemez, felcsendülnek a dalok s a képek, akárcsak a clipekben, megpróbálják látványban megjeleníteni a zenét. A látvány - dokumentumfilmről lévén szó - nem más, mint a szépségverseny színfalak mögött és előtt zajló procedúrája. Dokumentumnak (kiváltképp leleplezőnek) kevés volna a lóvásárhoz vagy rabszolgapiachoz hasonló mustra, a felajzott zsűri és közönség látványa, a verseny izgalmas és kimerítő pillanatai. Mutatnak hát nekünk egy kis magyar (ál)valóságot is, selejtet termelő vidéki cipőgyárat, kimerült, fiatalon már megtört munkásnővel, háztájit, kispolgári otthont.

Pereg a szemünk előtt az első dupla fenekű magyar videoclip, aki akarja, csak a csinos hölgyeket, a rutinos konferansziékat, a "megfontolt" zsűrit és a szépségversenyhez is oly elegáns kongresszusi központ pompáját nézi, aki viszont nem csak a fülbemászó dallamocskákra, a szinte fedetlen testekre és a pontszámokra kíváncsi, az elmerenghet az egész cirkusz értelmén. Mert ne feledjük, dokumentumfilmet látunk '85 Magyarországáról, amely lázban égett: végre mi is kilépünk a nagyvilágba, nekünk is lesz szépségkirálynőnk, ez legalább olyan fontos, mint egy sportgyőzelem: fokozza az önbizalmunkat, amire most, ezekben az ínséges időkben nagy szükség van.

Két formás láb, ringó csípő és büszke orca artisztikus látványa közben felsejlik a rút valóság, megszólalnak (már aki hajlandó nyilatkozni) az illetékesek, a verseny szervezői, üzletemberek, zsűritagok, és az ilyen, pénzt és egyéb érdekességet sejtető események körül ott ólálkodó hiénák. Forog a filmlemez, "szédületes tempóban", s a néző csak kapkodja a fejét, a versenyen bundáztak, mindenki a maga pecsenyéjét sütögette, aki ügyes, meg is sütötte, csak a szegény, naiv, ártatlan lánykák jártak rosszul. Őket mindenki - enyhén szólva - ledér hölgyeknek tekintette.

A Szépleányok egyszerre próbálja bemutatni a szépségversenyt mint - meglehetősen vidékies - eseményt, nagyzoló látványt, és mint szociológiai, társadalmi jelenséget. Fürgén dolgoznak a fodrászok, kozmetikusok, rögtönzött órákat ad a koreográfus, belibbennek a versenyzők a színpadra, tust húz a zenekar, s közben elmondják a szépségverseny létrejöttének történetét. Természetesen mindenki a maga szája íze szerint meséli el az eseményeket. A film nem oszt igazságot, nem "játssza ki" egymás ellen a nyilatkozókat, szabadon lehet elegánsan mellébeszélni, elkendőzni a tényeket, kisiklani a felelősség elől. Túlzottan is háttérben maradnak az alkotók, csak a vágásra hagyatkoznak, makacs és következetes kíváncsiság helyett beérték a felszínes érdeklődéssel.

Ügyes és nagyfokú technikai tudásról árulkodó film a Szépleányok, nem tagadja meg az iróniát, láthatóan alkotói filmtörténeti ismereteivel sincs baj. Kitűnően ismerik a tizenöt évvel ezelőtti Balázs Bélá-s dokumentumfilmeket, azokat az ironikus alkotásokat, amelyek a tények önleleplező erejében bíztak. Ez az önleleplezés ma azonban már csak a valóság felszínét érintheti, még ahhoz is kevés, hogy önbecsapásainkat leleplezze.

A talmi csillogás és az önhitt nyilatkozatok nemcsak azért hiteltelenek és ízléstelenek, mert a gyermekkorból még ki sem nőtt Magyarország Szépe öngyilkos lett, és még akkor is csupán a felszínt kapargatjuk, ha azt állítjuk (miként a film is), hogy ezt a rendezvényt dilettánsok, alapvető üzleti kultúrával sem rendelkező emberek szervezték. Többet árult volna el Miss és Mister Magyarország '85-ről egy olyan film, amely arra kíváncsi, hogy nálunk egy szépségverseny miért nemzeti ügy (holott ez másutt csupán korrekt üzlet), miért fejezheti ki a közhangulatot és -ízlést. Mert a filmnek nem az a megdöbbentő tanulsága, hogy oktalanul halt meg egy fiatal lány. Kudarc ide, halál oda, néhány riportalany bátran kijelentheti, ilyen eseményekre az országnak szüksége van. Értetlenség, arrogancia mondatja ezt velük, vagy netán van némi igazság szavaikban? A filmnek itt kellett volna kezdődnie, s akkor a befejezés, a tizenéves szépségkirálynő teátrálisan megrendezett temetése nem kétséges hatású poén, hanem erkölcsi tanulság volna.

Koltai Ágnes