(Ismeretlen újság)

1989 körül (?)

FELPERES NINCS JELEN

Budai Központi Kerületi Bíróság. A második emeleti tárgyalóterem előtt tömegre számítok, de legalábbis fényképezőgépek csattogására és videókamerák surrogására. Ehelyett egymagam képviselem a hallgatóságot. Lehet, hogy senkit sem érdekel ma Magyarországon a személyiségi jog megsértése? Pedig a "dr. Fodros-Hartai és tsa" rejtjelezésű polgári per mögött a Szépleányok című dokumentumfilm áll. Alkotóit, Hartai Lászlót és Dér Andrást perli a Magyar Média volt vezetője, dr. Fodros István.

Felperes nincs jelen a tárgyaláson. Ügyvédje jóindulatúan figyelmeztet, hogy a bírósági eljárás lezárása előtt megjelenő cikk hangulatkeltésnek minősül.
A hangulat viszont cseppet sem rózsás. Jelen nem levő felperes azzal vádolja a film alkotóit, hogy személyét rossz fényben tünteti fel a szépségverseny egyik résztvevőjének nyilatkozata, mely szerint ő tudott a lányokról készült aktfotókról, sőt ezek külföldi lapban történő megjelenéséről. A tanúként megidézett fotósok, Bacsó Béla és Fenyő János nem jelentek meg a tárgyaláson. Őket egy korábbi fegyelmi tárgyaláson már felmentették, hiszen a munkára szabályos szerződésük volt a Fotextől. További tanúk viszont írásban állitják, a Magyar Média volt vezetőjét kizárólag az érdekelte, hogy a szépségverseny első helyezettjéről, Molnár Csilla Andreáról ne készüljenek aktképek, mert ez - a szabályok értelmében - kizárta volna részvételét az európai versenyekről.

Jelen levő alperesek nem védekeznek. Őket hivatalból a Filmgyár jogtanácsosa védi.
- Nem érzik-e méltánytalannak a bírósági eljárást? - kérdeztem a film alkotóit.
Hartai László: Nem volt még soha dolgom bírósággal. Engem érdekel maga a helyzet, hogy valaki feljogosítva érzi magát arra, hogy pereljen.
Dér András: Engem egész más dolgok érdekelnek, és megalázónak tartom ezt a hercehurcát.
- Mi történik, ha elvesztik a pert?
Hartai László: Akkor az inkriminált részeket ki kell vágni a filmből. De ezt el sem tudom képzelni.
- Sok kellemetlenségük volt már a filmmel kapcsolatban?
Hartai László: A bemutató után sok fenyegetést kaptunk, de nem lett belőle per. A dokumentumfilmkészítésénél bizonyos dolgokra ügyel az ember. A szereplőkkel például színészszerződést írattunk alá. Minket nem lehet elmarasztalni, minden játékszabályt betartottunk.
Dér András: Persze felfoghatnánk ezt a pert egyfajta reklámnak. De a film kétéves, millióan látták, és nincs szüksége reklámra.
- Lehet, hogy a dokumentumfilm kockázatosabb műfaj a játékfilmnél?
Dér András: A dokumentumfilmezés izgalma a véletlen, amit nem lehet előre kiszámítani, és ami kapóra jön a filmeseknek. (Például Gazdag Gyula Társasutazásának forgatásakor. ) Játékfilmnél ennek nincs helye, bár a forgatás pillanatnyi inspirációja ott is nagyon fontos.
Hartai László: Az a baj, hogy a film "lassú" müfaj: lassan készül és lassan jut el a közönséghez. Az ötlet és a megvalósulás között gyakran öt év is eltelik. A Szépleányoknál két évig videóra dolgoztunk, és azt se tudtuk, lesz-e belőle film. Ezért a sikere váratlanul ért minket.
- A siker további közös munkára ösztönöz?
Dér András: Van egy közös játékfilm-forgatókönyvünk, amit még nem fogadtak el. Sok dolgot ketten együtt tudunk megcsinálni. De van, amit külön. Mindketten a Balázs Béla Stúdió vezetőségi tagjai vagyunk, Laci otthonülő, írogató típus. Én inkább videókamerával dolgozom. Jelenleg a Bős-Nagymarosról készülő dokumentumfilm operatőre vagyok.

A tárgyalást berekesztették. A több mint fél éve húzódó per keresetváltoztatás címén újabb két hónap halasztást nyert. A következő forduló novemberben lesz.

Ézsiás Erzsébet

Ha Ön tudja, melyik újságban és pontosan mikor jelent meg a cikk, írja meg az info@molnarcsilla.hu címre!

vissza