I. CSILLA ANDREA

Pestbudán különösen nevezetes esztendő az 1985-ös. Koronázási szertartás zajlott le a Patria teremben, az egyébként is ünnepélyes hangulatú Kongresszusi Központban. Ki is tudja hirtelenében, lexikon nélkül, csak úgy fejből, hogy mikor történt hasonló esemény a Duna magyar partján, ötven esztendővel ezelőtt vagy netán még korábban? Egy diáklány, egy óvónő és egy fodrásznő fejére került korona. Aki a középen állt, ha nem is uralkodik egy esztendeig, I. Csilla Andrea néven, azért mégis nevezhetjük királynőnek. A tizenhat esztendős fonyódi kislány lett az ország szépe. Amikor a Balaton partján élő diáklány benevezett a versenyre, feltehetően nem is hitte, hogy éppen ő kapja a legtöbb pontot a zsűritől és megelőzi csaknem 2000 vetélytársnőjét. Mint ahogy aligha készülhetett fel arra, mit kezd az aranykoronával és a megtisztelő címmel, ranggal. Közhely a megállapítás, de az élet a tervezés és a rögtönzés keveréke. Mindent nem lehet előre kiszámítani és képtelenség előre valamennyi esélyre felkészülni. Sok-sok tapasztalat, érzék és ösztön kell ahhoz, hogy aki kidolgoz egy tervet, útjára indítja az eseménysorozatot, pontosan tudja, miből mi lesz. Minden jóakarata, körültekintő előkészítő munkája ellenére így lehetett ezzel a Magyar Média is, amelynek bátor és sokat kezdeményező vezérkara meghirdette a szépségversenyt.

De nemcsak a bátor Magyar Média vezetősége nem tudhatta, miként alakul a verseny, amely kezdetben a Miss Magyarország címért indult, de végül a győztes a Magyarország szépe címet kapta. Amint közeledett a látványos vetélkedés utolsó szakasza, úgy változott meg a közhangulat, akik eleinte ellenezték vagy legalábbis közönyös magatartást tanúsítottak, amikor elterjedt a híre, hogy a döntőbe jutott lányok a Kongresszusi Központban vonulnak fel, és ott lesz a ceremónia, más húrokat pengettek. Megcsapta őket az esemény előszele? Ki tudhatja ezt pontosan, mi fordította meg a szépségverseny kockáját az egypontosról a hatosra? Mindenesetre kétféle halandóval találkozhatunk napjainkban, függetlenül attól, hogy mi a foglalkozása, beosztása. A bölcsebb már akkor is gondol arra, hogy eshet az eső, ha felhők feketítik el az eget, mások viszont csak akkor nyitják ki az esernyőt, ha már agyonáznak, de másoktól hallják, kinyíltak az ég csatornái, ismét mások csak akkor védekeznek a hulló csapadék ellen, ha közlemény jelenik meg erről a meteorológiai változásról. Léteznek olyan halandók is, akik csak akkor hiszik el, hogy egy esemény van, ha az megjelenik a televízió képernyőjén. Nem lehetünk elég okosak. Tény, hogy a szépségverseny döntője előtt megkezdődött a hajsza, a tülekedés a jegyekért. Először a jobbakért. Mindenki a Pátria terem első vagy második sorában óhajtott helyet foglalni magának és társaságának. Hazaiak és külföldiek versengtek a belépőjegyekért. Eleinte az első sorokért hadaokztak a szépségért rajongók, később már megelégedtek az erkélyre érvényes belépőjegyekkel. Növelte a lázt esetleg az is, hogy az utolsó napokban, órákban terjedt el szájról szájra néhány hír:
- Egy lány Amerikába utazhat, ott tanulhatja meg majd a fotómodellség titkait.
- Százezer forintot kap egy szépség. Nem is kell, hogy első legyen, csak jó legyen a fényképarca.
- Mit kap akkor a győztes?

Nem köznapi esemény, amint tudjuk, ötven esztendeje rendeztek nálunk hasonlót, ezért érthető, hogy a díjazás rendszere is kidolgozatlan, az angol királynő évi tiszteletdíját pontosan megállapítják, azt azonban, hogy a magyar szépségkirálynőnek mi jár, bajos meghatározni. Mentséget akár százat is könnyedén találunk. Az első, ez már ismétlés, ilyen rang nálunk évtizedek óta nincs. Ennek a megtisztelő címnek mostanában nem volt gazdája a Duna magyar partján. Második és sokadik ok az is, hogy a tiszteletreméltóan ötletgazdagon működő Magyar Média csak rendezte az eseményt, de nem egyedül, hanem gyűjtött szövetségeseket is. Itthon, a Duna-Tisza közepén éppen úgy, mint a Lajtán túl. Bármely magyar vagy külföldi cég, gyár, vállalat is részt vállalhatott, pénzt, más díjakat, utazásokat adhatott a magyar szépségkirálynőnek vagy bármely résztvevőnek, puff neked, tiszteletre méltó zsűri, még akár annak a lánynak is, aki az ezerkilencszázkilencvenkilencedik helyen végzett. A példa szélsőséges, de a szépek és a reklámpénzek világában az a szabály, hogy nincs szabály.