Somogyi Néplap

1985. október 8.

Szőlőskertek szépségkirálynője

FONYÓDON A KORONA

Akik látták a vasárnapi szépségkirálynő-választást a televízióban, nehezen hiszik el, hogy a csupa ragyogás, csupa fény vetélkedést követő napon poros, elhagyott utakon kell autóznia annak, aki beszélni szeretne Molnár Csillával, a Magyarország szépe cím tulajdonosával. A fonyódi Karikás Frigyes Gimnázium harmadéves tanulója ugyanis a balatonboglári állami gazdaság viszpusztai szőlősében szüretel társaival együtt.

Természetesen nem lepődhetünk meg, hogy osztálytársai az ő élménybeszámolóját hallgatják éppen, amíg a gazdaság traktora nem hozza az üres ládákat.

-A vezetőség reggel mondta, hogy kifizetik a napomat, ne dolgozzak, de mégis eljöttem. Segítek az osztálytársaimnak - mondja Csilla. Öltözéke semmiben sem különbözik társaiétól, az ilyenkor legkézenfekvőbb farmernadrágból és pólóból áll.

Közösen próbáljuk összeállítani az első helyezésért járó ajándékok listáját. A Miss Európa verseny februárban lesz Máltában, de meghívást kapott Ausztria versenyére is. Ezen kívül még egy egyiptomi, valamint egy Bécs-Róma-Athén út is vár rá.

-Sok ünneplésben volt részem a verseny után, de legjobban akkor hatódtam meg, amikor vasárnap késő este hazaérkeztem. A fonyódi vasútállomáson nagy tömeg várt, még a hangosbemondón is üdvözöltek, és nagyon sok virágot kaptam.
-Milyen ajánlatokat adtak a különböző cégek, vállalatok?
-Volt ezek között reklámszerződés, filmezés, hanglemezkészítés. Egyelőre még egyikre sem adtam választ, hiszen elsődleges célom, hogy a gimnáziumot befejezzem. Kozmetikus szerettem volna lenni eddig, erről most sem mondtam le, tervem az is, hogy megtanulok varrni, és saját ötleteimet készítem el. Mindenképpen a divat-szakmában szeretnék dolgozni.
-Hogyan jelentkezett a versenyre?
-Egyik osztálytársam és barátnőm olvasta a felhívást. Bíztatott engem is, hogy jelentkezzem. Ő azonban az elődöntők során kiesett, nekem több szerencsém volt. Sokáig eszembe sem jutott, hogy megnyerhetem, hiszen volt olyan elődöntő, amikor többen megelőztek. Az eredményhirdetés előtt azonban sokan gratuláltak már, és mondták, hogy csak én nyerhetem meg. Azt mondják, hogy a képernyőn úgy látszott, nem izgulok, pedig belül szinte remegtem.

Mindezeket olyan egyszerűséggel és természetességgel mondja Csilla, amely nélkülöz minden pózt, és felvett allűröket. Úgy végzi munkáját, mint régebben, és azt teszi, amit osztálytársai tesznek. Nem zavarja, hogy sokan azt hiszik majd: a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinát mustja édesebb lesz, ha Magyarország legszebb hölgye szedte a szőlőt.

Varga István

vissza