Ötlet

1986. január 23.

OLVASÓINK ÍRJÁK

Az alábbi levelet kaptuk a közelmúltban Fonyódról, Molnár Istvántól, a múlt évi szépségkirálynő, a 16 és fél éves Molnár Csilla édesapjától:

"Az 1985. december 20-i számukban leányomról Molnár Csilla Andreáról közölt cikkükkel kapcsolatban az alábbi tévedéseket kívánom helyreigazítani:

-leányom e pillanatban is a fonyódi Karikás Frigyes Gimnázium III.b osztályos tanulója.

-e pillanatban is Fonyódon, a szülői házban lakik, nem költözik a fővárosba, kizárólag egy-egy felkérés kedvéért utazik fel Budapestre.

-nem kezd el dolgozni, mint a Centrum háziasszonya. Bár úgy véljük, ez nem tartozik a nyilvánosságra - tájékoztatásul közöljük, hogy kölcsönös megegyezéssel mind a Centrum Áruház Vállalat, mind mi elálltunk a szerződéstől.

-nem rendelték Keke Rosberg mellé, mint háziasszonyt, hanem erre a tisztségre az illetékesek ajánlatot tettek, amelyet elfogadtunk."

Eddig az apai levél, amelyhez sok hozzáfűznivalónk lényegében nincs, legfeljebb annyi, hogy sok más laptársunkkal együtt úgy értesültünk, hogy a szépségkirálynő magántanuló lesz, a fővárosba költözik és a Centrum háziasszonyaként fog dolgozni. Ha Molnárék mégis másként döntöttek, annak nagyon örülünk, végtére kislányuk szempontjából az a legüdvözítőbb, ha marad a családi házban, a helyi iskolában és nem kápráztatja el a pillanatnyi csillogás, a népszerűség. Szívből kívánjuk, hogy eredményesen fejezze be iskolai tanulmányait. Fonyódon, a Karikás Frigyesben. S ha mégis máshol, hát üsse kő, csak végezze...

Üdvözlettel: Pethes Sándor

vissza