Rumos teát kortyolgatva várunk egy modellra Pauer Gyulánál, az ismert díszlettervezővé "avanzsált" szobrásznál. A műteremlakás halljában jólesik a forró ital, csak a műtermet fűtik, lassan melegszik, 17 fokot ha mutat a hőmérő. Dél felé érkezik a lány, aki döntős volt a szépségversenyen. Szőke, kissé kócos és 17 éves. Szerelése inkább riasztó, mint csábító, barna maxi szövetszoknyája Gorkij-darabba illő. Mutatja legújabb fotóit: a VIDEOTON-nak készülő plakát képei, lenge ingben, könnyű drapériával, tipikus magyar félakt, félszexi beállítások.

A Mester kiadja a jelszót: "Elég meleg van, kezdhetjük." A modell kibújik a szoknyájából, vastag harisnyanadrágjából és pulóveréből. a keskeny szabású egy szál bugyira a modellek fehér köntösét veszi föl. Az előkészület részeként kisebb "műtétre" kerül sor, epilálják a még meglévő hosszabb pihéket. A kék tubusból fehér kenőcs nyomul ki, néhány percig a bőrén hagyják, majd egy műanyag lappal eltávolítják. A pihéket a mellbimbó környékéről is el kell távolítani. Rövid vita a fiúk között, hogy milyen technológiát alkalmazzanak, ollót vagy kenőcsöt. Ollót. A látvány bizarr. A pattanásig feszült bimbó körül csattog az acél.

Jöhet a beállítás, laikus szemnek a mustra. A modell leveszi a köntöst, bugyiban áll a forgó asztalon. gyermekkori olvasmányaim a rabszolgapiacról. Kap egy karosszéket, térdeljen föl, emelje föl a vállait. Ezután szék nélkül, állva nézegetjük. A Mester a szakértő szemével, a hét asszisztens és én, a fotós kollégával csak amúgy férfi szemmel.

"Csináljátok meg a haját" - szól a Mester, és ketten selyem védőburokba fogják a félhosszú hajat, nehogy rabul ejtse a gipsz. Fehér turbánnal a fején, ismét a forgó asztalon áll, de most már a bugyi is lekerül a lányról. Jancsó-filmeket látok, védtelen-meztelen lánycsapatokat. Itt, így szőrtelenül, egy férficsapat között még kiszolgáltatottabb. Halvány grimasz fut át az arcán a vállrándításig, némi ellenkezést rejtve, aztán egy mozdulattal megszabadul az utolsó ruhadarabtól. Már ismét forog az asztal, székkel, föltérdelve, könyökölve engedelmeskedik a lány. Érzem, hogy pirulok a látványtól, bűntudatom van ettől a voyeurségtől. A Mester jobbra-balra forgatja a fejét, újabb és újabb utasításokat ad, más és más beállításokat kér. A lány mozog, majd szoborszerűvé válik, újra mozdul és ismét bálvánnyá lesz.

A Mester felmászik egy magas kettőslétrára és föntről, mintegy madártávlatból dirigálja a lányt. "Hogy szoktál aludni? - kérdi -, azt a pózt mutasd! "- Nem, azt nem! Az titok." - ellenkezik, most először a lány. Az intimitás relativitása ez.

Forog a "terepasztal" a lány testével. A mester most lentről dirigál, emelgeti a lány melleit, igazgatja csípőjét, rakosgatja kezeit. Nehezen alakul ki a végső póz. Az asszisztencia is beleszól, egyre több a "szakértő", lehajolnak, méregetik a formákat, tanulmányozzák a hajlatokat, az árnyék és statikai viszonyokat. Fordítják hanyatt, megint oldalra, mégiscsak ez lesz a legjobb. Hosszas polémia arról, hogy hány darabból lehet megcsinálni az öntést, mekkora váz kell a gipsz levételéhez, hogy fogják leemelni a kész mintát. Technikai kérdések. Körülrajzolják az oldalt fekvő lány körvonalait, a lány pihenhet egy cigarettányit. Az asztalt borító anyagot kimélyítik, megcsinálják a test ágyát. Közben már krémezik a lányt. alaposan be kell kenni babkrémmel a bőrét, hogy a gipsz ne tapadjon hozzá. "Lazítsd el magad, add át magad a gyúró kezeknek!" - bíztatja a Mester a lányt.

Négy fiú keni alaposan, pirul a bőre, fogy a krém, csillogó réteget dolgoznak a testére. A gyúrók fáradhatatlanok, szinte herseg a lány kemény húsa. "Fordulhatsz" - szól az ukáz. A nyolc kéz változatlan szorgalommal kalandozik a lány testén. Buggyannak a mellek, gyűrődnek a combok, horpad a has. Alapos munkát végeznek, gyúrják a hajlatokat, simogatják a bőrredőket. Időnként nem tudom szobrásznál, masszőrnél vagy nőgyógyásznál vagyok. A Mester magyaráz: nagyon fontos az ellazulás, az izmok átdolgozása, a merevség oldása. A lány fáradtságtól pihegve ül fel, odalibeg az asztalhoz, két erős férfi felkapja és befekteti az agyagágyba. Vatelinnal magasítják a viaszos vászon alatt a "bölcsőt", tökéletes az illeszkedés. - "Nem kell félned, csak egy vékony réteg kerül rád, semmi bajod nem lehet, ezerszer kipróbált módszer, de uralkodni kell magadon, mert nem szabad megmozdulnod! Úgy fogod érezni, mintha bezártak volna." A lány szeme már finom kis nedves papírszeletekkel borítva, csökken a kapcsolat a világgal, csak a melle hullámzásából látni, hogy él.

"Először végigkenjük ecsettel, aztán jön a géz." A Mester kiosztja a szerepeket. "Vigyázzatok, ez a gipsz nagyon gyorsan köt." Ketten keverik, kisebb-nagyobb tálakba öntik a gipszet, és széles ecsetekkel gyors, hosszú mozdulatokkal kenik a testet. A lány és meztelensége lassan eltűnik, az arcán fehér massza, a szája is bekenve, csak két piciny nyílás, az orrlyuk rózsaszínje látszik. "A gézt szárazon kérem! Ide pakolj még egy kicsit!" - utasít a Mester, amikor kinyílik a gipszes száj és megszólal a test. -"Fázom, nagyon fázom! Fel akarok ülni! hagy üljek fel." "Ne beszélj! Nem lehet!" - csattan a válasz. "Ne csináld ezt! Tíz perc az egész. Bírd ki! Minden kárba vész! Eddig dolgoztunk rajtad! Ne izgulj! Nemsokára kész"! "Csak én beszélek!" "Ez gyorsan kötő gipsz, néhány perc múlva kész! Ha kötni kezd, melegszik, nem fogsz fázni." Nyögő, síró hangok hallatszanak a gipsz mögül. 2 óra 08 perc - "Hol a váz? Hozd ide! Ne így! Fordítva! Siessetek, nagyon gyorsan köt! Most már nemsokára kész! Remekül fog sikerülni, majd meglátod!" A fakeretet a befedett test fölé helyezik, gipszes gézcsíkokat kötnek a fához és beledolgozzák a gipsztestbe. Ezzel lehet majd a kész formát levenni. 2 óra 14 perc. "Van még géz? Ide még a melle alá! Ne olyan nagyot, akadályozza a légzést!" "Nagyon jól sikerült. Még várunk egy kicsit, hogy megkössön a gipsz és már mehetsz is a kádba fürdeni." A gipsz még enged a mellek hullámzásának. 2 óra 27 perc. "Elkezdjük a levételt! Aláengedjük a levegőt! Próbáld meg az ujjadat kiemelni" - szól a gipsz alá a Mester. - "Kijön, ugye? Remek! Mindjárt megszabadulsz és ugorhatsz a kádba! Még várnunk kell! A gipsz még kötésben van! Most emelhetünk, lassan, nyugodtan! Jön le rólad! Érzed? Ez botrány! Ez a gipsz nem kötött meg! Milyen gipszet hoztatok?! Emeljétek! Ne gyötörjük! Húzd ki a lábad." A gipsz itt-ott behorpad, töredezik, nem tartja a vénuszi formákat. Nehezen szabadulnak ki a popsik, de íme újra itt a szép lány, bár teste gipszfoltos, de rózsaszín, élő, lüktető anyag. A lány lekászálódik az asztalról, fázik, olyan mint egy ázott veréb, gondos kezek szedegetik le róla a gipszet. 2 óra 30 perc. Köntös kerül rá és átkísérik a beígért fürdőkádhoz. A mű - bár megtörve - elkészült. Jöhet a takarítás. Kinyitnak egy üveg vöröset, koccintunk. A fürdőszobából halk pancsolás hallatszik.

Zétényi Zoltán

-Ahogy voltam, úgy jöttem le, még egy göncöt sem tudtam magamra kapni - nyávogja valaki a hátam mögött, valahol a ruhatár környékén, erre már muszáj megfordulni. Hatvanas, festett ébenfekete hajú nőre segíti a kabátot egy idősebb férfi. Az a nő, aki úgy jött le, ide, a Fórum szálló Bécsi kávézójába, ahogy volt, úgy hatvan deka arannyal lehet megterhelve és egy magas sarkú, aranyszálakkal átszőtt Wellington csizmában rugózott éppen a térdeivel, hogy valahogyan magára húzza a kabátot. Elképedve nézem ezt a nőt, ezek szerint így ült otthon egész nap. Így evett. Így ment vécére is. Végre aztán rámegy a kabát, belekarol kissé savanyodott képű hetvenes barátjába és elmennek.

Jó hely ez a Bécsi kávézó, jó drága hely, hirtelen arra gondolok, kétszáz forint van a zsebemben, az össz pénzem, de majd kávét iszunk, arra biztos elég. A szépségkirálynőt várom, meg a szóvivőjét, ügyvivőjét, menedzserét, gyámolítóját, kísérőjét, testőrét, fegyverhordozóját, az ő jobb kezét, a mindenesét, szóval még egy Vörös Tamás nevű fiatalembert is, ha jól értettem a talafonban, akkor ő egy visszavonásig érvényes meghatalmazás alapján rendezi a magyar szépségkirálynő ügyeit. Megintcsak a kétszáz forint jut eszembe, enyhe remegés fut rajtam vévig, mi a francnak kellett erre a helyre jönni, dehát tehettem én mást, amikor Vörös Tamás ezt a helyet jelölte meg, azt mondta, nézd, szombat este hatkor a fórum Bécsi kávézójában, ha megeflel, oké, ha nem, hát nem, s méghozzátette, nehogy azt higgyem, hogy ez az interjú olyan fontos nekik.

Ezért várok hát itt, és Csipes Ferenc jut eszembe, aki nem magyar bajnok, nem Európa legjobbja, hanem az egész világon ért valamihez a legjobban, őt ud egy kilométert a leggyorsabban végigkajakozni. Mikor Csipest fölhívtam, annyit kérdezett, hogy hol és mikor várom, aztán a következő nap két edzés között bejött a Honvéd vízitelepről a Blaha Lujza térre, és egy rendetlen szerkesztőségi szobában beszélgettünk vagy másfél órát.

Meg Kós Géza jut eszembe, aki harmadikos létére a nyáron matematikai diákolimpiát nyert Helsinkiben - épp egyidős Molnár Csilla Andreával, Miss Magyarországgal. Ez a srác háromszor kért elnézést, mert néhány percet késett a megbeszélt találkozóról. Kós Géza valószínűleg azért jutott eszembe, mert már negyed hét felé járhatott, és persze sehol senki.

Pocakosodó osztrák öregurak is eszembe jutnak, ők "avatták nemzetközivé" a szépségverseny zsűrijét, ami nagyon fontos nekünk, ez nyit kaput a világra, csakis így van esélyünk arra, hogy a mi szépségünket is utaztassák, csak úgy emelkedik európai rangra a magyar szépségverseny, ha néhány osztrák üzletember is voksol. Sőt, ebben a vonatkozásban a voks keménysége és súlya egyenes arányban állt a valuta keménységével, a verseny előtti mustrán az osztrák vendégek elmagyarázták az egyéb zsűritagoknak, hogy egy Miss Európán milyen kinézetű hölgynek vannak jó esélyei. Amit a néző látott néhány száz forintjáért, az nagyon fontos volt - a pontozás aktusa törvényesítette az osztrák óhajt.

Én nem tudtam, hogy ilyen egy szépségverseny. A szépségversenyről alkotott elképzeléseim javarészt a Parabola című tévéműsor filmbevágásaira és a tévéhíradó "kis színeseire" épültek, könnyed szórakoztatásnak hittem, hiszen mindig ötlábú borjakról, bicikliző páviánokról és a bajor sörivóversenyről szóló hírek között mutatták, szigorúan az időjárási előrejelzés előtt. A mi szépségversenyünk azonban nem volt holmi léha show, a mi szépségversenyünk nem került üres, gondtalan szórakoztatási elképzelések uszályába. A mi szépségkirálynő-választásunk egy véresen komoly gazdasági vállalkozás volt. Például szavazhatott, bekerülhetett a zsűribe, aki anyagilag támogatta a versenyt. Az Izsáki Állami Gazdaság Igazgatója pontozhatott, a Centrum Áruházak képviselője, a Caoláé, a Skáláé, s ki tudja még, hányan. Ezek az emberek, szakemberek a női szépség megítélését illetően is, vissza lehet keresni a befizetési listán, a befizetés ténye egyben a szakértelmet is igazolja.

Nem jön Molnár Csilla Andrea meg az a fiatalember, aki visszavonásig érvényes meghatalmazás alapján az ő szóvivője, arra gondolok, tán azért nem, mert nem sikerült megegyezniük majdani beszélgetésünk hangvételét illetően. Vörös Tamás egy szerdai napon, amikor is a találkozót megbeszéltük, úgy tájékoztatott, hogy minden jól megy, mert az interjú előtt egy nappal találkozik a Magyar Média vezetőjével, s lesz alkalmuk megbeszélni a mi beszélgetésünk hangvételét. Ez jut eszembe, miközben egyre türelmetlenebbül várom őket, magam is kíváncsi vagyok rá, milyen hangvételű beszélgetést folytatok majd a szépségkirálynővel és egyáltalán, megfelelek-e majd egy bizonyos hangvételű beszélgetés követelményeinek? Tudok-e majd a megfelelő hangvételben kérdezni például, vagy többször is rendre intenek? Tudom-e miről szabad majd beszélnünk vagy minduntalan tévutakra tévedek, ezek most nagyon fontos kérdések.
Kezemben egy fénykép, még az elődöntőn készült, a majdani szépségkirálynő vonul a képen széles Milde Sorte feliratú szalaggal. Ez a mi szépségversenyünk, ugyanis, mint a jó, szükség, törvényt is bontott. Szükség volt valami alaptőkére, hát jött a Milde Sorte cég és befektetett, persze nem passzióból, hanem megfelelő ellenszolgáltatásért: és bár a cigaretta reklámozását jogszabályok tiltják, a lányok mégis reklámozták.

Meztelenül fotózták a lányokat - már legalábbis egyiket, másikat - a Neue Revue című nyugatnémet képes lapban, ami azért érdekes, mert szépségverseny díjazottjait még abban a léha nyugati világban is tilos meztelenül fotózni, ez nemegyszer a díjtól való megfosztást is jelentette már. Itthon nem. A Magyar Média igazgatója azt nyilatkozta a rádióban, hogy azok a lányok nem is indultak a versenyen, vagy ha igen, nem voltak a díjazottak között. Nos, amennyiben a Fotex-fődíjas lány a maga százezer forintos díjával, kaliforniai tanulmányútjával nem számít díjazottnak, akkor valóban nem volt köztük díjazott. Ez a szépségkirálynő-választás tehát több volt, mint egy erős szükség: nemcsak törvényt, de szokást is bontott, de hát ilyenek vagyunk mi, valamiről nem veszünk tudomást ötven évig, aztán egyszercsak beszállunk és páros lábbal rúgunk föl mindent, majd fölháborodva nézünk szét, hogy megint megbotránkoztak rajtunk.
Háromnegyed hét van, már nem jön a szépségkirálynő meg a testőre. Nem jönne, s ez oly természetesnek tűnik.

Kovács Zoltán