CSILLAGOCSKÁK HÁBORÚJA

A művészbejáró ajtónyitogatójáról patakzik a víz, negyedszer nézi már át a listát, de nem találja a nevet, egy újságíró nevét, anélkül pedig az épületbe a lábát nem teszi be senki. Az újságíró persze könyörög, hogy pedig leadták a nevét, körbenéz, hinnének is neki, csakhogy a megértéssel itt semmire sem megy, név kell, sőt az sem elég, mint röviddel később kiderül, ide kabáthajtókára felragasztható kis embléma kell, ha az van, lehet jönni-menni. Ilyet viszont csak fotóriporterek kapnak, újságírók nem, azoknak majd lehetőségük adódik másnap a televíziós készüléken megnézni az eseményt, sajtótájékoztató is lesz, semmi szükség, hogy élőben nézzék végig a Magyarország Szépe választást. S van persze még egy lehetőség; bizonyos Középessynét kell keressék, ő adhat emblémát, ha megkönyörül mégis, ott meg az a bökkenő, hogy Középessyné az épületben van, Középessyné megközelítéséhez is felragasztható embléma kell.

Állunk vagy öten-hatan, tipródunk a langymelet októberi esten a Kongresszusi Központ bejáratánál és utat engedünk a takarítónőknek, akik viszont jönnek-jönnek megállás nélkül, a legtöbb takarítónőt a rendező várja, gyengéden megöleli és rendszerint valamit a fülébe suttog a takarítónőnek, aki persze húsz év körüli, miniben vagy nagyestélyiben van, majd tovalibben. Az ajtónyitogató ilyenkor nem szól, ránéz a rendezőre és a rendező egyezményes pillantásából kiolvassa, hogy az illető takarítónő.

Jön egy ritkuló hajú, alacsony ember, kék öltönyben van, látja a zógolódást és azt mondja, hogy az újságírók úgy mennek be, ahogy tudnak, ennek intézményes formája ezen az estén nincs. Különben sincs semmi szükség újságírókra, végtére is itt vannak a fotóriporterek. Végül persze úgy történik, ahogy az mindig is lenni szokott, mindenki bejut, az ajtónyitogató lemondóan legyint, a kezében lévő papírok régen semmivé váltak, de még mindig böngészi szigorú kitartással.

Rögvest a lányokba botlunk, a döntőbe jutott huszonöt lány jön-megy, képtelenség megállapítani bármiféle logikát ebben a jövés-menésben, de hát akkora a felfordulás, hogy lehetetlenség egyhelyben ülni. Persze, jönnek a tévések is, az operatőr öltönyben, nyakkendőben, a kábelcipelő farmerban és csizmában. Őrült hangzavart csapnak, és persze legott bekapcsolják az összes lámpát, hirtelen negyven fok meleg lesz, most már szakad a víz mindenkiről.

Befutnak a zsűritagok is, Sztankay, Keveházi Gábor, Mizsér Attila és a többiek. Osztrák és magyar zsűritagok vannak, délután a magyar zsűrizőknek Ernyei Béla tartott rövid eligazítást, no persze nem akart senkit befolyásolni, de nem árt tudni, mi is tetszik az osztrákoknak, akik azért az esemény fő szponzorai, nem beszélve arról, hogy a győztes Bécsben indulhat a Miss Európa versenyen, az sem mindegy, kinek lehet ott esélye. Az osztrákoknak nem volt eligazítás, ők amúgy is találkoztak már néhány döntőbe jutott versenyzővel, egy nappal a választás előtt, a Halászbástya étterembéli vacsorán, amikor is mindenkit megismerhettek.

Huszonöten jutottak be a döntőbe, végül is indulhatott Kalmár Zita is, aki hosszas győzködés után sem írta alá azt a papírt, amelyben minden versenyző vállalta, hogy a Magyar MÉdia kiközvetítésével vállalhat csak munkát. Ez a papír, amelyik magától értetődően korbácsolta a kedélyeket, a következőképpen szólt: "Kijelentem, hogy a Magyar Média Reklám, Propaganda és Szolgáltató Leányvállalat által rendezett szépségversneyre történt benevezésemmel egyidejűleg az alábbi kötelezettségeket vállalom: az előselejtezők után az elért helyezésemre tekintettel külön szerződés alapján a későbbiekben megállapított külön honoráriumért a Centrum Áruházak, a Caola Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat, valamint más, a Magyar Média által biztosított vállalat vagy intézmény felkérésére hirdetési tevékenységben háziasszonyként, fotómodellként, vagy egyéb, személyemhez kötődő reklámtevékenységekben rendelkezésre állok. Nyilatkozatom alapján más cégekkel nem köthetek szerződést."

Vagyis, ennek az ultimátumnak is beillő, meglehetősen egyoldalú papírnak az aláírása jelentett csak döntőbe jutást, alá is írta mindenki, csak Kalmár Zita nem, emiatt ötször zárták ki, ötször vették vissza, végül is maradhatott.

-Szó sincs arról kérem, hogy ez a jognyilatkozat egyoldalú - mondta a Magyar Média igazgatója a verseny után. - Azt azonban látni kell, hogy ez a szépségkirálynő-választás végső soron egy gazdasági vállalkozás. Ezt így kell nézni - mondta az igazgató és hozzátette még azt is, hogy való igaz, ilyen tartalmú kötelezvényt több száz lány aláírt még, akik közül szinte senkinek sincs esélye a fotózásra.

-Elfelejtődik ez az aláírás, elhiheti nekem - mondta az igazgató még és voltaképpen tényleg semmi okom, hogy ne higgyek neki, legföljebb az gyengíti a dolgot, hogy az "elfelejtődés" nem kifejezetten jogi kategória, semmire nem kötelez, az elfelejtődés egészen egyszerűen számonkérhetetlen. Épp úgy, mint az az ígéret, miszerint - vidéki lányok útiköltség-térítést kapnak, vagy hogy az elődöntőbeli szereplésükért kétszáz-kétszáz forintot. Merthogy az is elfelejtődött, ez egy ilyen gazdasági vállalkozás.

Jön egy fotóriporter, mond négy számot, ötös, kilences, tizenkilences, huszonkettes. "Ezek a nyerők - mondja, ezt már lekártyázták, majd meglátjátok. a FOTEX fődíját az a lány kapja, amelyik nem írta alá a szerződést." Mindenki ránéz, ugyan honnét tudná ezt olyan biztosan, meg amúgy is, már megint a bundagyanú, minek ez? Ez a legegyszerűbb, előre kijelenteni, hogy bunda, aztán nem is az. "Sőt, a győztes, egy fotós unokahúga lesz" - teszi még hozzá.

Na, ebből elég, még jó, hogy jön Antal Imre és kezdődik a műsor, majd most minden eldől. A közönség semmilyen közönséghez hasonlítható, annyira vegyes. Sok a hozzátartozó, az ismerős, talán még a középkorú házaspár a tipikus, a harmincöt és negyven közöttiek, ki tudja, miért?

És megjelennek a lányok, első körüket teszik a Kongresszusi Központ színpadán. Mesterfodrászok és mestersminkesek dolgozták meg őket, ehhez képest egyforma pirosak, némelyik viszont zavaróan tarkára sikerült, mintha többségében nem is húsz alattiak lennének. Először maguk választotta estélyiben vonulnak, később Yessa fürdőruhában, ezután történik az első pontozás. Voltaképpen ki is alakul itt a sorrend, a következő pontozásnál is ugyanaz marad: győzött Molnár Csilla Andrea fonyódi gimnazista, második Kruppa Judit dunaújvárosi óvónő, harmadik pedig Füstös Veronika tizennyolc éves budapesti lány. A közönség persze, a hozzá nem értő, vak közönség fügyült, amikor az első lett az első, nem pedig a második, de a közönség fizetett néhányszáz forintot, hogy fütyülhessen, ezen a szépségversenyen amúgy is magasabb szempont érvényesült - a magyar szépség európai helye. Hogy a magyaroknak nem az a szépség tetszik, amelyik tetszeni fog (esetleg) Bécsben, ez e helyt nem volt döntő.

Kairóba utazik az első helyezett és "exclusiv szerződést" (hogy ez mit jelent, senki sem tudja) kap, ezzel szemben a FOTEX különdíjas Kalmár Zita, aki ezen az esten hatodik lett, százezer forintot és egyéves kaliforniai tanulmányutat. Persze, mindenki azt ajánl fel, amit akar, de hát nem is magyar szépségverseny lett volna ez, ha valamelyik különdíj ne érte volna többszörösét a fődíjnak.

Másnap sajtótájékoztatóra volt hivatalos az összes újságíró. A győztesek beszéltek magukról - már amelyik tudott folyamatosan beszélni, az izgalom és a meghatottság többjüket a földre teperte, kiváltképp a győztest. Szépek voltak a lányok, s ez minősít végeredményben egy szépségversenyt, tegyük is hozzá rögvest, szerencsére, hogy ez minősítés, nem pedig a körítés.

Kuglófot és kakaót kaptak az újságírók, no meg persze néhány instrukciót, miként is kell értelmezni az eseményeket, mit is jelent az, hogy a FOTEX megvásárolta a fényképezés jogát (és persze, hogy ezt a FOTEX mennyire nem használta ki), magasabb szempontból is helyére tették a dolgot, hogy tudniillik szép-szép a kaliforniai tanulmányút, de azért Kairó sem akármi, és különben is ez egy gadzasági vállalkozás. Sokszor hangzott el ez a bizonyos kulcsszó, hogy "gazdasági vállalkzás" - mindig akkor, amikor valami nem volt egyértelmű, de napjainkban ez a kulcsszó, ha valamire azt mondják, gazdasági vállalkozás, akkor ott nincs helye mellékkörülmények firtatásának, a gazdasági élet már csak ilyen.

Valamelyik újságíró kifogásolta, hogy nem hívták meg azokat, akik a döntőben hátrább végeztek, talán tudnának ők is mondani valamit, de leinti az egyik rendező, hogy meghívták az összes indulót, csak éppen nem jöttek el. Később bekapcsolják a televíziós készüléket, épp adásban van a szépségversenyről készített film, mindenki azt nézi. Jönnek, vonulnak a lányok, így tévén talán még szebbek, mint életben. Aztán a dobogóra állnak a győztesek, az ötös, a tizenkilences és a huszonkettes. A FOTEX fődíját a kilences kapta. Keresem azt, aki mindezt előre tudta, de látom, helyette jön az egyik versenyző, talán hetedik lett a döntőben. Látásból ismerjük egymást, kérdem, miért nem jött el a tájékoztatóra, kicsit szomorúan mered rám, kérdezi, hogy minek jött volna, amikor meg sem hívták?

Kovács Zoltán