Tütütütümmm! S lőn fanfárok ércének égi zengése, s szférák zenéinek vidám csilingelése. S lám, most Kovács úr kezéből is kifordul a kés meg a villa, mert mégiscsak eljött a mennyeknek országa, és – no, nézd csak! - amott szépen elősorjázik az angyalok kara. A lányok, a lányok, a lányok angyalok. S különösen ezek. Gyönyörűek... - suttogja Kovács úr csak úgy, maga elé, hogy a felesége meg ne hallja. Hosszú a combjuk, kerek a popsijuk s mellük is csak alig-alig rezdül. Derekuk meg olyan karcsú, hogy olyanról még a nagyapa sem mesélt, pedig ő Doberdót is megjárta, és az utcában sokat látott ember hírében állott. Az angyalok kezében - talán a könnyebb megkülönböztetés végett - kis táblácska van egy számmal, s alatta az Úr neve díszeleg, hogy aszongya: YESSA. (Igaz, ez valami fürdőruhamárka neve is, de ez pusztán véletlen egybeesés lehet.) A hölgyek boldogan mosolyognak, s egyikük rövidesen valóban boldog lesz, akár a mennyországban is érezhetné magát. Közülük kerül ki majd a leendő esztétikai monarcha, a magyar szépségkirálynő vagy a demokratikusabb változatban, a Magyarország szépe büszke cím érdemes viselője.

*

Ha Kant ma küszködne a minden szépre vonatkoztatható általános definíció megszövegezésével, aligha elégedhetne meg azzal az egyszerű kijelentésse1, miszerint: szép az, ami érdek nélkül tetszik. Tudniillik nagyon is konkrét érdekek fűződnek a szépségkirálynőhöz. No, nem személyéhez, hanem létéhez.
Mert igaz, ami igaz, mi egyszerű, jóra-szépre fogékony halandók, szíves-örömest feledkezünk bele a pompázatos női formák, vonalak és idomok látványába, s általuk elbűvölve azt sem vesszük észre,
hogy egyben rafinált reklámhatásoknak vagyunk alanyai. Szinte meg sem látjuk a háttérbe szolidan meghúzódó feliratot, amely az egyik áruházi láncot hirdeti, s a külföldi cigaretta nagyméretű hirdetésén is csak egy pillanatig időzik tekintetünk. Az sem tűnik tartós jelentőségű információnak, hogy a résztvevők melyik állami gazdaság pezsgőjével koccintanak és így tovább. Mégis, ha egyszer majd úgy adódik, s két közel azonos cikk közül kell választanunk, hirtelen beugrik valami kellemes emlékfoszlány, s magunk sem tudjuk, miért, az egykor reklámozott cikk után nyúlunk. A reklámüzenet célba ért - mondják erre a szakemberek.

Történjék bármi, zilált világunkban, a szépség az idők végeztéig divat marad. Ez tartja életben a szépségkirálynő-választásokat. No meg, a reklámberuházások és a szponzorpénzek. Az eseménysorozat ragyogását emelő összegek a reklámüzenet hatékonyságát javítják, s az a maga sorában az eladásokat növeli. Az így megszaporodott bevételből pedig még pompázatosabb vetélkedés finanszírozható. s ezzel a kör be is zárult, kezdődhet minden elölről. Így történik a Forma l-es versenyeken és a teniszben is.
Persze, az említett versenyek jórészt még nem a hazai vállalatok támogatásával jönnek létre, hanem
külföldi cégek adják hozzájuk a pénzt. Igaz, ez esetben viszont az tölthet el bennünket örömteli büszkeséggel, hogy nemzetközi üzleti megítélésünk ily kézzel fogható javulásának lehetünk szemtanúi. S hogy nálunk ilyeneket rendezzenek, az nemcsak jó szórakozás, de hatékony pénzcsinálás is.
Dr. Fodros István, a Magyar Média (MM) igazgatója azonban tiltakozik a fogalmazás ellen. Ez nem pénzcsinálás, hanem nyereséggel számoló vállalkozás - igazít ki -, amely erkölcsi és politikai kötelezettségvállalással jár.
Én ugyan úgy vélem, hogy klasszikus értelemben vett vállalkozásról ez esetben aligha beszélhetünk, hiszen ennek az egész üzletnek az alapja a lányok szépsége, s nem a világszínvonalon végzett munka.
Az igazgató fogalmazásának óvatosságát talán az magyarázza, hogy a korábbi rosszemlékű kísérletek nyomán most alaposan meg kellett küzdeni a megrendezés jogáért, s messze még az idő, amikor a kiadásokat és a bevételeket egybevetve megállapíthatják, mit hozott, vagy hozott-e egyáltalán valamit a konyhára a Magyarország szépe választás. Nem csinálnak titkot belőle, hogy előzetes kalkulációk alapján 5-600 ezer forint nyereséget remélnek. Az csak természetes, hogy nem ingyen „csinálják meg” a leendő szépségkirálynőt. A jelöltekkel egyenként szerződést kötnek, és ez alapján a Magyar Média közvetítésével fellépésekhez juthatnak. És az ebből levett jutalék ugyancsak a rendező bevételeit szaporítja. Éppen ezért a profi fotómodelleket, manökeneket - ellentétben a kissé még bizonytalan hazai gyakorlattal - rendszerint eleve kizárják e vetélkedésekből. Nekik ugyanis ez már nem üzlet, ők már - akárcsak Amerika - „fel vannak fedezve”.
Gáti Lászlót, a Magyar Média ügyvezető igazgatóját a kiadásokról és bevételekről faggatom. De erről mintha nem szívesen beszélne, annyit mégiscsak elárul, hogy a rendezvénysorozat egyik legfőbb támogatója az Austria Tabac, osztrák dohányipari vállalat, s a pénzek fejében a hazánkban is ismert Milde Sorte cigarettamárkát kell reklámozni. Az ügylet természetesen nem ilyen egyszerű, hiszen a magyar Reklámetikai kódex szigorúan tiltja mindenféle szeszes ital és dohányáru reklámozását, így a Magyar Média csak arra tud kötelezettséget vállalni, hogy enteriőrben, azaz korlátozott nyilvánosságú szoba- vagy terembelsőben helyezi el a márkát kínáló reklámtáblákat. Ezen kívül maguk a lányok is a bevonulás előtt egy pántot dobnak át a vállukon, amely ugyanazt a cigarettát ajánlja a közönség figyelmébe. Ebből adódik az egyik legnagyobb gond is. A televízió nem közvetítheti a versenyt, éppen a dohányáruk reklámozásának tilalma miatt.
Az üzlet nagyobbik része ezzel el is intéztetett. Hátra vannak még a hazai szponzorok. Akiknek azonban csak a nevét ismerhetjük, hozzájárulásuk mértéke szigorúan tilos, legalábbis előttem. S ezt, az igazat megvallva, furcsállom, hiszen ugyancsak alapelve a reklámnak: tégy jót, s beszélj róla sokat. A titkolózásra csak egy magyarázatot tudok: hozzájárulásuk mértéke oly csekély, hogy az az eredeti szándékkal ellentétes hatást váltana ki, ha kitudódna.
Része még az üzletnek, hogy a FOTEX amerikai-magyar fotószolgáltatási Kft. megvette az összes fotójogokat. Azaz, csak a cég tudtával és beleegyezésével lehet fényképezni. Az egyik emberük beszélgetésünk során véletlenül kibökte az összeget is: 200 ezer forintot fizettek. A kalkulációjuk a következő: más fotós a rendezvényeken nem lévén, csak az ő általuk készített fényképeket tudják megvenni a valamilyen emlékre vágyakozó jelöltek és szüleik. A dologban csak az a szokatlan, hogy a világban mindenütt éppen fordított a helyzet, a publicitást biztosító újságírónak, fotósnak fizetnek, hogy jelen legyen. (Ennek igazságáról egyébként akkor sikerült meggyőződnöm, amikor rövid interjút készítettem egy ifjú egyiptomi milliomossal, aki az első helyezettet – egy váratlan ötlet indíttatására -, egy egyhetes kairói kéjútra hívta meg. A beszélgetés végén alkalmazottja „hálából” a cikkért lerázhatatlan udvariassággal ötezer forintot dugdosott a zsebembe. S minthogy másként levakarni nem tudtam magamról, inkább elfogadtam, majd később egy rövidke, talán kissé udvariatlan levél kíséretében leadtam a pénzt a szálloda portáján. Hát igen. A publicity-t meg kell becsülni.) Az ifjú milliomos terve egyébként többé-kevésbé bevált, a fődíjak között ma már az egyhetes kairói kéjutazás is szerepel, bár egyelőre senki egy szóval nem említi, kinek köszönhetően. A szépségkirálynőt egyébként sem „kapja ingyen” az egyiptomi üzletember, fizetnie kell azért is, hogy vendégül láthassa az ottani Hyatt Szállodában. De mivel ő magyar áruk képviselője odakinn, biztos megéri neki, hogy nyilatkozatait, - miszerint az ő vendége és milyen boldog, meg miegyéb – megjelentethesse a lapokban.
Amikor a hirtelen jött ötlet hátteréről faggattam, az ifjú milliomos ékes magyar nyelven – lévén pár éve még a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem padjait koptatta – csak annyit mondott: a feleségem nem fog örülni ennek, ő is magyar...

*

A záróakkordok decibeltengerében lassan levonulnak a pástról, az elődöntőből továbbjutott hölgyek. A már kiesett csalódottak pedig a vendégek sorai közül irigylik diadalukat. Kovács úr is szedelőzködik, otthon szép álma lesz: kerek mellek és karcsú derekak látványa kavarog fejében.
És egyáltalán nem bánja, hogy az este vacsorával két személyre majdnem ezer forintjába van...

V. P.

Fotók: Vanicsek Péter