A lányokat mindenki tegezi. Még kilenc óra sincs, amikor sorban befutna, nagy kofferokat és kövér anyákat cipelve. Egyikben a ruhák, másikban a remények - nélkülözhetetlen kellék mind. Szépségkirálynőt választanak az este.

- Balra a harmadikba menjetek vetkőzni - mondja nekik a főkapus, majd rákacsint az alkapusra. Mosolyognak, s nekem ismerős a mosolyuk. Láttam már férfiszemekben ilyen fényeket.

A jelöltek épphogy lerogynak a sportcsarnok öltözőjében, épphogy kezdik kilihegni magukat, már ott a Potrohos a szürke öltönyében. "Szervusztok, lányok, no, nagy a drukk, nagy a drukk?" - rikongat, a lányok meg csak néznek, s először látni, hogy egyikük arcán átfut némi szomorúság. "Túl fogjátok élni, én mondom nektek, túl fogjátok élni" - harsog tovább a Potrohos, aki után nagy csend támad.
- Ki volt ez? - kérdi az egyikük, de válaszként mindenki csak szétteszi a kezét, és ez így megy majd estig. Bejön valaki, még véletlenül sem kopogtat, rikkant kettőt, a lányok meg széttárják a karjukat.

Mi is benn ülünk az öltözőben, a Fotós meg én, s mi is izgulunk, mert tudjuk, milyen komoly feladat vár ránk. A felszínes látvány mögött mélyebb tartalmakra kell majd rámutatnunk, mert sok a félreértés, az előítéletekről nem is beszélve. A noteszomba tehát bekerül a mondat: "A Szépséggel mindenki szeretne pertuba kerülni" - ez biztosan tartalmas és eltereli a figyelmet azokról az egyértelműségekről, amleyeket a keblek, s bizonyos hajlatok sugallnak.
Közben hallom, amint a Fotós kattint.
Odafordulok, hát látom ám, hogy ő nagyon is egyértelmű dolgokat fényképez. Na, persze. Nyilván sose beszélt még azzal a zsűritaggal, akivel tavaly ilyentájt találkoztam. Igazi zsűritag volt, ült már a Bartók-centenárium, brigádok és az űrhajós-vetélkedő zsűrijében, szóval oda kellett figyelni arra, mit mond. "Tudod, sokan csakis a nőt látják ezekben a lányokban, ami nagyon helytelen és cseppet sem dialektikus." Szerettem volna megtudni, mit kell látni, ha dialektikusan nézek rájuk, de a Zsűritag sietett.
Már megfigyeltem, az ilyen versenyek zsűrijébe mindig azok kerülnek, akik sietnek. Ha valakinek nincs ideje, már biztos is a helye. Akkor nyugodtan végigüldögélhet akár egy teljes napot. Itt persze szó nincs ilyesmiről.

Kora délelőtt van, a zsűri még sehol. Megérkezett viszont az előörs. Itt száguldoznak a szervezők, itt a jogász, aki a szerződés körüli huncutságokra ügyel, s itt van legfőképp a koreográfus hölgy, aki harsog, mint egy tiszthelyettes.
- Álljatok sorba, lányok. Ne úgy. Nem, nem. Tornasorba. Nem tudjátok, mi a tornasor? Na, végre. Most végigmegyek a dobogón és megmutatom, hogyan kpzelem el a járást.
Végigmegy. A fülén két középméretű borotválkozótükör lifeg, elképesztő, mit bírnak manapság a női fülek. Meg a lábak. Meg a csípők. Járásnak mondta, amit bemutat, de az több annál: vonulás. Lemondok a mélyebb tartalmak megfogalmazásáról. Nemcsak én.
Hallom, amint a Fotós kattint.
- Hát, valahogy így... Zenét kérek és kezdjük! Tempósabban, húzzátok ki magatokat! A tartásotok rettenetes. Feszítsétek meg a vállatokat! Te ott, te, nem hallod a zenét?
A sorzáró lány megbotlik a dogobó lépcsőjén, leesik, bokagumival jön vissza. Még mindenkin utcai gúnya van. A szemek szűkülni kezdenek. Huszonhárom vágy birkózik egyetlen akarattal. A küzdelem teljesen egyoldalú.
- Egy kis csípőmozgást is kérek. De nem úgy, hogy a test lassan mozog, a fenék meg gyorsan... Leszel szíves figyelni ott elöl? Nem beszélsz. Majd az öltözőben... És most megmutatom a forgást. Jobb láb előre, egy, kettő, testsúlyt áthelyezni, három, négy. Zenét kérek... Állj! Gyerekek, ti süketek vagytok és négyig sem tudtok számolni. Erre egy óvodás is képes!

A tiszthelyettes vezényszavait négyszer ötven watt segíti, csak a takarítónőknek van mersze parancs nélkül mozdulni. Vörös selymeket hoznak, innen a szabad mozgás. "Az asztalterítők" - mondják a Potrohosnak, aki a mozdulatlan dolgok fölött rendelkezik. "Na, asszonyok, terítsék a zsűriasztalra az abroszt, de gyorsan, mert elmúlt két óra." Az asszonyok terítenek, ám leszól a tribünről egy helyi illetékes: "Lacikám, ezek nagyon piszkosak." A Potrohos fel a tribünre: "Majd sok virágot teszünk rá. Azt a szakadtat tegyék a szélső asztalra."
A szakadt selyem jobbszélre kerül, a lányok meg vissza az öltözőbe. Izzadtak, zihálnak. Belőlük lesz az egyik szépségkirálynő?
Hallom, amint a Fotós kattint.

Mintha jeladás lenne, egyszeriben öltözni kezdenek. Öltözni és átalakulni. Feltámadnak a szemekben a reggeli remények, s valami új tűz is gyúl bennük. Figyelni kezdik egymást. Figyelni, kinek mire telik. Mi kerül elő a kofferekből, az hol készült, s miből. Senki nem szól, a pénztárca beszél. Van, akinél beszél, van, akit elnémít. Minden szépségverseny az öltözőben kezdődik.

A sikerben nem biztosak a rendezők. A kisasszonyokat a sziklakemény kick-box viadal szünetében vezetik elő. A két attrakciónak 82 forint az ára. Feljegyzés a noteszba: "Utánanézni, miért nyolcvankettő, s nem nyolcvanöt..."
A szorító már kész, a tövében német és magyar vezényszavakra melegítenek a bajnokjelöltek. Időnként a plafon felé rúgnak. "Azt mondják, marha jó lába van a német csávónak, akivel bunyózom" - hallom, ahogy diskurálnak. Néha egész egyszerű megtalálni a közös nevezőt.

Beözönlik a közönség, a zaj a lányok öltözőjéig hallik. A sminkmester már keményen dolgozik rajtuk. Egyformára pasztázza a falfehéret az égő arcúval. Az arcok nem árulhatnak el semmit? Ebből sok minden következhetne, de ezek nema következtetések percei. Aki elkészül, a műteremben fényképezkedik.
A "műterem" padlóján súlyzók, emelőpadok, medicinlabdák, izzadságszag. Feszülő férfiak álmodnak itt más napokon rekordokról, tapsokról, gyönyörű lányokról. S a lányok, lám, eljöttek, mégsem találkoznak velük. A helyben biciklin egy telt fekete üldögél tenyérnyi bikiniben, jegygyűrűjét húzogatja az ujjáról. Ő nem a kerékpáron gyötrődő izomemberekre gondol.
Hirtelen felhangzik a zene, a dagadt szemű bokszolók pihenni térnek. "Lányok, indulás!" - süvölt végig a folyosón a vezényszó, s ők elindulnak.
Hallom, amint a Fotós kattint.
Most még követni tudja őket a masinával. Jó volna tudni, ki hová ér ebből a térdreszkettető indulásból. Na, most írj valami okosat a noteszba, apafej, bíztatom magam, de hiába. A teremben taps, hosszú, elragadtatott füttyszó, az ismert műsorvezető szellemes, s igazán eredeti megjegyzésekkel fűszerezi a lányok vonulását. Sorszámok, bemutatkozás, "igazán tud szilvás gombócot főzni? Remek. Akkor megkérjük, sétáljon tovább..." A közönség nevet, a hangulat kitűnő, jobbat szinte kívánni sem lehet.
Mindezt az öltöző hangszóróján át hallom. Ülök egy padon, és sajnálom, hogy a kollégám nem látja, amit én látok. A púderes doboz mellett mustáros debreceni, a vizes törülközö tetején egy levetett cipő. Jó volna mindezt megörökíteni.
Az illatokat persze nem lehet, pedig az volna az igazi. Hirtelen eszembe jut a nyomorék Toulouse-Lautrec, aki szabadon bejárhatott a Moulin Rouge táncosnőihez. Előtte vetkőztek, előtte mosdottak, ő nem számított. Pár perce előttem is félmeztelenül lépdelt el egy lány, s nem zavarkodott. Jobb lesz, ha kimegyek.

A teremben buzgón pontoz a zsűri, cinkosan tapsol a tribün népe és kezdenek beletanulni a lányok. Vonulásuk még szögletes kissé, a borotválkozótükrös hölgy néha csóválja a fejét, de amikor bikinit ölt mind a huszonhárom, a hangulat majd szétveti a sportcsarnokot. "Azannyát" - kurjant valaki a fürdőgúnyák láttán.
A lányok nem hallják, a lányok már nem hallanak semmit. Lázasak. A pontokat figyelik egytől tízig, s a zsűri közepét. "Magyarország szépe" ül ott, a tavalyi, akitől autogramot kért egyikük, a huszonöt éves vidéki tanárnő. Az országszépe járt az öltözőjükben, beleigazított egy sminkbe, mosolygott, "igazán olyan kedves", súgtak össze mögötte, s mikor kiment, úgy néztek utána, mintha egyben a haza bölcse is lenne.
Negyedóra múlva a tizennyolc éves országszépe öt pontra értékelte a tanárnőt egyrészes fürdőruhában.

Eredményhirdetés, dobogóra állnak a győztesek. Fejükön virágkoszorú, mellükön átkötött díszszalag. És jönnek a díjosztók sorban. Míg a dobogóhoz érnek, begombolják zakójkat, s aki figyel, észreveheti, némelyikük végigsimítja a lányok karját, vállát a gratuláció közben. Olyanformán, mintha csak véletlenül tévedt volna oda a kezük.
Hallom, amint a Fotós kattint.

Aztán se kattintás, se taps, se gratuláció több. Kiürül a terem, elnéptelenednek a folyosók. A lelátó ülései közt üres üvegeket gyűjt a büfés, hajtogatják a selymeket a takarítónők. A lányok öltözőjének ajtaja félig nyitva - belépek. Az egyik csapból víz folyik - elzárom. Egy ottfelejtett fésű - felemelem. Az elhagyott fésűkből különös szomorúság árad. A szétbontott műteremből is a túloldalon.
- Holnap a súlyemelők jönnek - mondja a főkapus, s nem kacsint.
- Hát akkor, jó éjszakát!
- Jó éjszakát, uram!

Végh-Alpár Sándor

vissza