Kajári Gyula (Ősi, 1926. december 28. - Hódmezővásárhely, 1995. május 8.) grafikus, festőművész. 1935-ben a veszprémi Állami Gyermekmenhelyre került. 1941-től a Herendi Porcelángyárban vésnöktanonc. A Képzőművészeti Főiskolát 1953-ban, Ék Sándor és Konecsni György tanítványaként fejezte be, majd Hódmezővásárhelyen telepedett le, ahol egy ideig a majolikagyár művészeti irányítója. Gyakran, hosszabb ideig tartózkodott Veszprém megyében, elsősorban Sümegen. 1979 után Vásárhely és Sümeg között megosztva élt, dolgozott haláláig. Közben rövid ideig Tapolcán biztosítottak számára élet- és munkalehetőségeket. Drámai hatású, tömören szerkesztett szén- és krétarajzai rendszeresen szerepeltek hazai és külföldi kiállításokon. 1975-ben Munkácsy-díjat kapott. Balatonakaliban nyugszik. Szülőfalujában 1996-tól tábla őrzi emlékét.

(Forrás: Veszprém Megyei Életrajzi Lexikon)

"...Kajári észreveszi a konszolidált idők veszélyét is, azt, hogy a boldogság is szakadékot jelenthet. Ezt a tragédiát elemzi az öngyilkosságot válaszótó magyar szépségkirálynőről, a tizenhét éves Molnár Csilla Andreáról rajzolt ciklusában. Azt, hogy a szépség is lehet csapda."

(Forrás: Kajári Gyula élete és munkássága)

KAJÁRI GYULA LEVELEI

Baráti emlékezés a művészre
(részletek az Új Horizont 1996/VII/IX. számában megjelent cikkből)

>"Már 1968-as veszprémi kiállítása is előrevetítette: Kajári Gyula nagy formátumú alkotó. Személyesen a nyolcvanas évek legelejétől ismertem. A readingi fegyház balladája címmel készített egy drámai sorozatot. Ennek a művészi fotóit vittem el hozzá Sümegre. A puszta érdeklődés láthatóan meglepte s talán, bár titkolta, meg is hatotta.... Velem is megtette a ritka kivételt, rokonszenvébe s az évek múlásával barátságába fogadott. Ritkábban a hívására, legtöbbször a magam kedvéből toppantam be sümegi műtermébe. Ez a kis, ablakok megvilágította lak ott húzódott meg a gimnázium oldalában, Simon István gesztenyefái alatt. Puritán, laboratórium-tiszta, rendben álló, szívmeleg műterem volt. Félbehagyott munkát soha nem láttam a rajztábláján. Íróasztaln sarkos elrendezésben ceruzái, levelezése, papírjai...."
"....Másfél évtized alatt számos levelet kaptam tőle. Rajzceruzával írott, jellegzetes szálkás betűkkel telerótt, gondolatgazdag írásokat." ...."Rendszerint azonnal válaszoltam is, mert a rendtől jottányi kilengést sem tűrt el. Hirdette, hivatkozva Nietzschére, hogy a legotrombább mulasztás válasz nélkül hagyni bármilyen megkeresést! Sokaknak lehetne ez tanulság! Leveleiből számomra kirajzolódott az a lelkivilág, az a kemény, nyakas tartás, ami forrása, pillére lett az emberi dráma és szépségeszmény mélyfekete fölvázolásának."
...."Égett a közügyekért. Ezért dolgozta föl a magyar szépségkirálynő, Molnár Csilla drámájából is a valamennyiőnk számára intő tanulságot. A temetést követő napokban arra kért, vigyem el őt Kaposvárra, mert még egyszer oda akar állni a sír mellé. Még friss volt a virágkoszorú-rengeteg...."
...."A balatonakali temető egy szép pontján helyezték örök nyugalomra tavaly május 12-én. A vásárhelyi sík világ helyett innen most már a tó elfutó távlatait látja mindörökre. Életművével pedig 'koporsóból kitör és eget kér!' Nekem írt leveleinek alábbi néhány szemelvénye talán másoknak sem érdektelen.

Albrecht Sándor

>1986. július 23.: "Az Erzsébet királyné nagy lélek volt, a dráma ott vibrál körülötte.... érezni lehet a belőle sugárzó mélységet. Ami pedig a veszprémi Erzsébet-szobrot illeti, örülök, hogy előkerült és majd egyszer újra állni fog. Gyerekkoromban sokszor megbámultam, amikor ott mentem el mellette.... A Molnár Csilla révén néztem bele az Ő életébe és ma már tudom, ez az asszony nagy lélek volt. ....a nyirádi portréról ezért beszéltem olyan nagy lelkesedéssel, mert lényegében ez volt mögötte. Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy pl. a Csillára már egy esztendei munkát áldoztam az életemből.... egyáltalán nem sajnálom ezt az időt."
1990. szeptember 19.: "....a Molnár Csilla témája szakmai áttörést hozott. MInden tétovázás eltűnt és csak a kifejezés volt a lényeg, a cél."
1991. január 9.: "A múltkor sokat meditáltunk azon, amikor itt járt nálam, hogy a rajzaimon miért fordulnak elő olyan nagy számban az idézetek, az ajánlások. Ez nem új dolog a Nap alatt. A kínai és japán művészetben ez általános szokás, hagyomány volt. Az európai művészetben a középkorban szintén. Mindezt a hit ereje sugallta. Az írás és afestmény összhangban volt! ....Rájöttem, az írás híd a néző és a rajzom között, így jobban megértik. Ráadásul az embereket ez is nagyon érdekli."
1991. július 31.: "A magyarok a szépségkirálynő, Molnár Csilla halálából semmit nem tanultak...."

Kajári Gyula: Molnár Csilla emlékére V.