MŰVÉSZET

Gyémánt László festményei

Gyémánt László festőművész több képet és vázlatot is készített Csilláról. A festmények megszületésének körülményeiről így nyilatkozik Gyémánt László Friderikusz Sándor Isten, óvd a királynőt! című könyvében:

"Kezdem ott, hogy engem a szépségválasztás, meg az ilyenfajta dolgok a legkevésbé sem érdekelnek. Engem a festészet, a rajzolás, és a dzsessz érdekel, de az ilyesmik a legperiférikusabban sem. Egyszer azonban meghívott egy kis társaságba dr. Vörös Tamás, ahol bemutatta nekem a szintén jelenlévő Molnár Csillát. Elmondta, hogy ő a szépségkirálynő. Meg kell mondanom, ha rajtam nincs szemüveg, már csak nagyon nagy vonalakban látom az embereket. Csillát is csak proporciójában láttam, és igaz, ami igaz, nem tett rám valami nagy hatást. Azonban a társaságban jelen volt Urbán György festőművész barátom, aki elég sűrűn mondogatta, hogy a kislány gyönyörű. Elhittem. Vörös Tamás pedig elmesélte, hogy a lány menedzsereként meg akarja óvni őt a sok csalódástól. Ennyiben maradtunk az első alkalommal. De másnap telefonált Tamás, és kerek perec nekem szegezte a kérdést: nem lenne-e kedvem megfesteni Csillát. Mit felelhettem? Hozza el, majd meglátom. Azon nyomban eljöttek, én meg azon nyomban elkezdtem festeni."

Csilla akkori ügyvédje pedig a következőket nyilatkozza: "Ezt a tragédiát csak Gyémánt László festőművész érzékelhette, erre vallanak azok a képek, amiket Csilláról festett."

Csilla Gyémánt László műtermében

<<<vissza a Művészet főoldalra