TELEVÍZIÓS FELVÉTELEK

HÍRADÓ, 1985. október 5.

Snitt címe: Magyarország szépe. Leírása: Húsztagú zsűri elé vonulnak az országos szépségverseny résztvevői a Kongresszusi Központban. Lányok bemutatása, az első Molnár Csilla, második Kruppa Judit és harmadik Füstös Veronika - közeli.

A felvétel szövege: "Nem sokkal adásunk előtt fejeződött be a Kongresszusi Központban a Magyarország szépe verseny, amelynek elő- és középdöntői során több mint 2000 magyar lány indult. Közülük a legszebb 25-ből választotta ki a zsűri a ma esti döntőben, ki a legeslegszebb hazánkban. A nagyestélyi ruhák után egyforma Jessa fürdőruhában, majd mindenki saját öltözékben vonult a 20 tagú nemzetközi zsűri elé, amely rendkívül gondos mérlegelés után állapította meg a végső sorrendet. A legtöbb pontot, 380-at a 22-es sorszámú Molnár Csilla Andrea kapta Budapestről. Második a dunaújvárosi Kruppa Judit 333 ponttal, 22-es sorszámmal, míg a harmadik helyen az ugyancsak budapesti 19-es sorszámú Füstös Veronika végzett 332 ponttal. Akit érdekel a Magyarország szépe vetélkedő több részlete, nézze meg a Magyar Televízió vasárnap 16 óra 45 perckor kezdődő műsorát, amely a verseny minden lényeges momentumát rögzítette."

<<< Vissza